Nem adják ki a kancellárok pályázatait

2014. november 14. 16:57

Nem adja ki a Felsőoktatásért Felelős Államtitkárság azokat a pályázatokat, amely alapján kinevezték a felsőoktatási intézményekhez a kancellárokat – írja az Index. Ennek oka az lehet, hogy még nyolc intézmény mellé nem sikerült a posztra senkit sem kinevezni.

2014. november 14. 16:57

Hiába kérte az Index a Felsőoktatásért Felelős Államtitkárságtól az egyetemek és a főiskolák élére kinevezett kancellárok nyertes pályázatait, az államtitkárság nem adta ki a lapnak. Az államtitkárság indoklása szerint azért nem adják ki a nyertes pályázók anyagait, mert „a kancellári megbízásokra irányuló eljárás teljeskörűen még nem zárult le”. Ez azt is jelentheti, hogy a későbbiekben, mikor minden intézmény élére sikerült kancellárt kinevezni, a pályázatokat nyilvánosságra hozhatják.

Jelenleg nyolc egyetem illetve főiskola élére nem sikerült megfelelő kancellárt találni, annak ellenére, hogy több mint 300 pályázó volt. Ezekre a posztokra új pályázatokat írnak ki. Így jelenleg az ELTE-nek, a Szegedi Tudományegyetemnek, a Pécsi Tudományegyetemnek, a Pannon Egyetemnek, a Színház- és Filmművészeti Egyetemnek, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemnek, az Eötvös József Főiskolának és a Kecskeméti Főiskolának sincs kinevezett kancellárja. 

A kancellárok feladata az egyetemek és főiskolák pénzügyeinek kezelése. Az Index cikke szerint különös, hogy a Budapesti Gazdasági Főiskola kancellárjának Dietz Ferencet választották. Dietz korábban Szentendre vezetőjeként olyannyira meggyengítette a város pénzügyi helyzetét, hogy a Fidesz nem indította újra a polgármesteri címért – írja a lap.

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2014. november 15. 05:58
Egy országba egyetlen kancellár is elegendő.
Tintamin
2014. november 14. 23:11
Hogy adnák ki? Egyetlen kérdés volt: "Szereti Ön a mi Nagy Vezérünket?" Aki igennel válaszolt, az nyert.
indiáner
2014. november 14. 22:26
Mindenki alkalmatlan. Angolul vajon hányan tudnának országot érintó témákban kötetlenül elbeszélgetni Goodfriend úrral, miközben veszi őket a kamera? Feljődnünk kell még.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!