Szijjártó Moszkvában: Oroszországnak fontos az energetikai együttműködés

2014. december 22. 17:49

A Déli Áramlat gázvezeték építésének lemondását követő helyzet megoldásáról, az orosz gáz Közép-Európába juttatásáról, valamint a Mol Nyrt. oroszországi jelenlétének megerősítéséről is tárgyalt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Alekszandr Novak orosz energiaügyi miniszterrel hétfőn Moszkvában. Paksról csak röviden egyeztettek.

2014. december 22. 17:49

A miniszter az MTI-nek hangsúlyozta: Magyarország és egész Európa számára jó hír, hogy megbeszélésükön orosz kollégája megerősítette, Oroszországnak továbbra is fontos az Európával való energetikai együttműködés. A magyar miniszter szerint Alekszandr Novak azt is megerősítette, hogy azt a földgázt, amelyet Oroszország eredetileg a Déli Áramlat gázvezetékbe szánt volna, teljes egészében Törökországba szállítják majd, és egy nagy regionális gázelosztó központ létesítését tervezik a török-görög határ közelében.

A magyar tárcavezető kijelentette: ebből adódik a feladat, hogy Magyarország az Oroszországból, illetve részben Azerbajdzsánból Törökországba és onnan Délkelet-Európába eljutó földgáz Közép-Európába juttatásához megteremtse a pénzügyi, műszaki és infrastrukturális feltételeket. Ezért Magyarországnak tárgyalásokat kell folytatnia Görögországgal, ahova a tervek szerint elsőként érkezik be az energiahordozó, valamint azokkal a balkáni országokkal amelyek az új gázvezeték lehetséges nyomvonalain helyezkednek el. A miniszter megemlítette, hogy a múlt héten már előzetesen tárgyalt Macedónia és Szerbia külügyminisztereivel, és ezeket az egyeztetéseket a jövő év elején intenzívebbé teszik.

Az MTI kérdésére Szijjártó Péter elmondta: még nagyon sok infrastrukturális, pénzügyi és műszaki adatot kell tisztázni, hogy kiderüljön, van-e olyan nyomvonal, amelyen biztonsággal és versenyképesen Közép-Európába lehet juttatni a gázt.

Az eredeti tervek szerint a Déli Áramlat 2018-ra érte volna el évi 63 milliárd köbméteres teljesítményét. A gázvezetékrendszeren 2015 végén, 2016 elején indult volna meg a szállítás a Fekete-tenger alatt, majd a földgáz Bulgárián, Szerbián, Magyarországon, Szlovénián keresztül, esetleges bosznia-hercegovinai és horvátországi elágazással jutott volna el az ausztriai Baumgartenig.

Az orosz miniszter – a tárca hétfői közleménye szerint – kényszerű lépésnek nevezte a Déli Áramlat projekt leállítását. Arra hivatkozott, hogy – mint december elsején Ankarában Vlagyimir Putyin orosz államfő is közölte – az Európai Bizottság akadályozta az európai gázvezeték építését. Hozzátette, az orosz döntéshez hozzájárult, hogy Bulgária nem adta meg a szükséges engedélyt a hozzá tartozó területen a gázvezeték Fekete-tenger alatti szakaszának megépítéséhez.

Az eredeti tervek szerint a bolgár energetikai miniszter a múlt pénteken érkezett volna Moszkvába, hogy tárgyaljon kollégájával a Déli Áramlatról. Az utazás elmaradt, és azt nem indokolták. Szófiában aznap bejelentették, hogy Bulgária záros határidőn belül megadja a Déli Áramlat gázvezeték Fekete-tenger alatti szakaszának építéséhez szükséges engedélyeket. Alekszandr Novak azt is hangsúlyozta, hogy Oroszország megbízható szállítója az orosz gáznak, megérti az európai országok érdeklődését iránta, és kész párbeszédet folytatni a közös pontok megtalálásáról, de már nem a Déli Áramlat projekt keretein belül. A moszkvai közlemény szerint a magyar és az orosz miniszter a gáz, kőolaj és atomenergiai együttműködés kérdéseit vitatták meg.

A paksi atomerőmű bővítése nagyon röviden került szóba – mondta Szijjártó Péter. Szavai szerint Alekszandr Novak „elégedetten állapította meg”, hogy Oroszország és Magyarország együttműködik a magyarországi nukleárisenergia-kapacitás fenntartásában és növelésében. Az orosz miniszter emellett arról biztosította magyar tárgyalópartnerét, hogy a Roszatommal, a világ atomenergia piacán vezető szerepet betöltő orosz állami céggel zajló együttműködés, ahogy eddig is, a jövőben is zökkenőmentes lesz. Szijjártó Péter moszkvai tárgyalásán a Mol oroszországi helyzetéről is szó volt. A magyar miniszter arról számolt be, hogy az orosz miniszter megerősítette: nem ellenkezik az orosz energetikai kormányzat érdekeivel, hogy az orosz olajipari piacon jelen lévő magyar vállalat folytassa tevékenységét, és új piaci lehetőségeket is keressen.    

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
qccqccqcc
2014. december 23. 11:13
Nem akar Orbán amerikai palagázt venni? Kurva ország, igen, kurva!
Forsz
2014. december 23. 09:54
Mondjátok csak, hogy lehet, hogy még senkinek nem tűnt fel, hogy maga az a szikár tény, hogy az USA van, hogy létezik, mennyi kárt, keserűséget, bosszúságot és kudarcok sorát jelent Magyarország számára?? Az utóbbi száz évben részben közvetlenül, ám nagyobb részben indirekt, ez az entitás, mintha egy ördögi akarat folytán arra lenne kitalálva, hogy Magyarországnak, a magyar népnek ártson. Egyetlen, még egyszer mondom, egyetlen pozitív, előnyünkre váló momentum nem könyvelhető el a hazai főkönyv amerikai rovatába, viszont sorra kapjuk a nyakunkba a jeges-vizes vödör tartalmát. Sorra. Már szinte tragikomikus, hogy ha valami jó beindulni látszott/látszik előnyünkre vonatkozóan, annak egy Amerikából induló kezdeményezés szinte azonnal keresztbe tesz. Sokszor nem is szándékosság van ez mögött, hanem valami fatális összefüggés. Nincs még egy ország, még egy nép a magyaron kívül, amelynek határozottan pozitívumot jelentene, ha az USA eltűnne, mint a pocsolya, ha kisüt a Nap.
kuwiq
2014. december 22. 21:13
Hacsak a roszatom meg nem unja, hogy az eu keresztbe rak neki, mer akkor ezzel is úgy járunk, mint a déli áramlattal. Azért egy ilyen lépés után, amikor csak úgy bejelentette a putyin, hogy na, ennek ennyi volt, némi távolságtartással kezelném a folyamatban lévő ügyeket, és inkább kivárnék, közben pedig megkezdeném alternatív lehetőségek felderítését.
=nessuno=
2014. december 22. 19:12
Szeretik az áruló, csatlósállamokat, gyenge láncszemeket...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!