Index: Kartellgyanú miatt nem fizet az EU egy autópályaépítést

2015. március 26. 09:04

Sokallja az M4-es autópálya Abony-Fegyvernek közötti szakaszának közel 4 milliárdos kilométerenkénti építési költségét, ezért elutasította az erre vonatkozó magyar támogatási kérelmet az Európai Bizottság. A testület szerint felmerült a kartellezés gyanúja.

2015. március 26. 09:04

Gyanúsnak találta az M4-es autópálya Abony-Fegyvernek közötti szakaszának kilométerenként közel 4 milliárd forintos építési költségét az Európai Bizottság, ezért elutasította a projekt támogatására vonatkozó magyar kérelmet a múlt héten. Az EB szerint a magas építési költség kartellezéssel jöhetett ki – írja az Index.

A portál emlékeztet: az Abony-Fegyvernek közötti kevesebb mint 30 kilométeres távot három szakaszban pályáztatta meg a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. úgy, hogy a hazai piac öt befolyásos szereplője is részesült az üzletből. Egy 46,7 milliárdos részt nyert meg a Colas-Swietelsky konzorcium, egy 32,5 milliárdosat a Közgép-A-Híd páros, és egy 31,5 milliárdosat a Strabag.

Az építkezések már mindhárom szakasz esetén elkezdődtek, és elvben 2016 szeptemberében fejeződtek volna be. Az Európai Bizottság döntése után viszont vagy teljesen a magyar költségvetésből kell majd finanszírozni a projektet, vagy leállítják az építkezést, vagy pedig új közbeszerzést írnak ki. Az Index szerint a kormány csak abban az esetben minimalizálhatja a pluszköltségeket, ha sikerül elérni Brüsszelben, hogy az eddig megvalósult szakaszok költségeit kifizessék.

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
jégecet
2015. március 26. 10:42
"... a hírek szerint arról nincs vita a kormányon belül, hogy ha a brüsszeli kartellgyanú beigazolódik, a károkat az ügyben érintett öt mélyépítő céggel kell megtéríttetni..."
gudmen
2015. március 26. 10:26
németországban ennek az árnak a60%-áért épul az autopálya km-e...és ugy, hogy még haszona is van a kivitelezö cégnek...német bérek mellet, német üzemanyagárak, stb.. a 110 milliárdbol cirka 70! milliárdot lopott volna el a fidesz-maszop nevü állami szinten müködö maffiaszervezet..ugyanis a közgép mellé még bevonták a strabagot is....
Quet
2015. március 26. 10:09
Rá kéne terhelni a békemenetelőkre a plusz költséget.
ördöngös pepecselés
2015. március 26. 10:03
persze persze Paks már rendben így arról most hallgatni kell de erről lehet hisztizni legalább addig amíg ez is megoldódik
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!