Lőttek a nemzetközi tanulmányok szaknak is?

2015. március 27. 19:25

Az Origo információi szerint a kommunikáció után a nemzetközi tanulmányok szakot is megszüntetné a kormány.

2015. március 27. 19:25

Az Origo úgy tudja, már a kormány előtt van a dokumentum, ami a nemzetközi tanulmányokat oktató egyetemi szakok megszüntetéséről szól. A lap szerint a téma a Magyar Rektori Konferencia pénteki ülésén is felmerült, ahol többen is Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár kifejezett szándékaként emlegették a lépést, ám nem értették, mire alapozza akár Palkovics, akár az emberierőforrás-minisztérium a szak megszüntetését.

A lap felidézi: a nemzetközi szakos hallgatók az ország legjobbjai között vannak, mind szakmai tájékozottságuk, mind nyelvtudásuk, mind nemzetközi tapasztalataik alapján, az itt végzettek közel háromnegyede helyezkedik el diplomás munkakörben az oklevél megszerzését követő három éven belül. Az Origo által megkérdezett szakértők szerint a szak megszűnése esetén külföldi egyetemet választanak majd a diákok, ami tovább rontja a magyar felsőoktatás nemzetközi versenyképességét.

A teljes megszüntetés azonban még közel sem biztos, az Origo szerint felmerült, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen oktatják csak a szakot.

Összesen 45 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
porolyke
2015. április 14. 12:12
Palkovics László 1965-ben született Zalaegerszegen. Széchenyi-díjas magyar gépészmérnök, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. A Budapesti Műszaki Egyetem Közlekedésmérnöki Karán végzett, és itt szerzett doktori címet. Egyetemi munkája mellett a Kanadai Kutatási Tanács (Canadian Research Council) Gépjármű-technológiai Központjának kutatója volt. 1995-ben lett a Knorr-Bremse német fékrendszereket gyártó cég magyarországi leányvállalatának egyik fejlesztési igazgatója. 2001 és 2003 között az európai elektronikai fejlesztés igazgatója volt Németországban, majd 2003-ban európai kutatási és rendszerfejlesztési igazgatóvá nevezték ki. A Mercedes-Benz kecskeméti gyárépítési döntése után 2009-ben a Kecskeméti Főiskola stratégia rektorhelyettesévé választották. Részt vett a Mercedes-gyár számára fontos járműmérnök-képzés megszervezésében. 2007-ben lett az MTA levelező, 2013-ban rendes tagja. hehe, nos ha ilyen ugyes srac a Laci, akkor hogy kepes politikai tisztseget betolteni? ma olvastam, hogy szerinte sok mernok kell, hat szerintem is, meg sok olyan hely, ahova kellenek a mernokok, szoval ipar, magyar ipar, magyar fejlesztessel, gyartassal. az, hogy betelepult a Merci es felvesz egy marek mernokot, meg a gyarban a nemet mernok leszol a vegeredmenyben betanitott munkaskent alkalmazott magyar mernoknek, vazz ez szuper. Laci, ha ezt olvasod valaszoljal mar, hogy miert vannak munkanelkuli, tobb nyelvet, adott esetben tobb orszagot is megjart 10eves szakmai multtal, rendelkezo mernokok allas nelkul otthon, Magyarorszagon. Az altalad osszehozott oktatasi sivatag nem tudja oket benyomni, meg a haverok Kazahsztanba jarnak uzleti kapcsolatokert? Nesze egy csokapik. A kemeny a dologban az, hogy mint lathatjuk Knorr-Bremse, Merci latott valamit Laciban, mindjart azt hiszem, hogy csak akarni kell es ugy is lesz, mint a meseben.
Vén Csataló
2015. március 29. 11:11
Helyes. A kommnikáció mellett tényleg ez volt a másik totál hasznavehetetlen "diplomásokat" gyártó blöffszak.
Vén Csataló
2015. március 29. 11:11
Helyes. A kommnikáció mellett tényleg ez volt a másik totál hasznavehetetlen "diplomásokat" gyártó blöffszak.
kzs2
2015. március 28. 09:12
Politológia és a nemzetközi tanulmányok, eddig is fedték egymást. http://www.felvi.hu/felveteli/szakok_kepzesek/szakleirasok/!Szakleirasok/index.php/szakleirasok/szakleiras_kategoriak?kpzt=3&kepzes=A Msc képzésben lesz lehetőség specializációra.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!