Együtt: SZJA csökkentés helyett ÁFA csökkentést!

2015. április 24. 17:53

Debrecenben tartott sajtótájékoztatón jelentette be Szigetvári Viktor, hogy az Együtt elutasítja a tervezett adóváltoztatásokat. A párt szerint az SZJA-csökkentés helyett ÁFA-csökkentést kellene a kormánynak bevezetnie, valamint többkulcsos SZJA-t illetve a leggazdagabb magyarok öt százalékára vagyonadót kivetni.

2015. április 24. 17:53

Elutasítja a tervezett adóváltoztatásokat az Együtt – jelentette ki a párt elnöke pénteken Debrecenben sajtótájékoztatón. Szigetvári Viktor szerint az egykulcsos személyi jövedelemadó (szja) torzítja a közteherviselést, a kis- és közepes keresetűeknek nem megfelelő megoldás. A tervezett egyszázalékos szja-csökkentés helyett, amivel ismét a magasabb jövedelműek járnak jól, a világcsúcsot jelentő 27 százalékos áfát kellene mérsékelni – tette hozzá a politikus.

Az Együtt vezetője felhívta a figyelmet arra is, hogy egyre több önkormányzat kénytelen települési adót kivetni, miután a helyhatóságoktól elvonták a szociális támogatások forrásait. Az önkormányzatok úgy vezetnek be többnyire földadó formájában vagyonadót, hogy azzal torzul az adórendszer – mondta Szigetvári Viktor.

Szigetvári szerint a megoldást a többkulcsos szja és a leggazdagabb 5 százalékra kivetett vagyonadó bevezetése jelentené. Szigetvári Viktor elmondta: Hajdú-Bihar megyében Balmazújváros, Hajdúhadház és Hajdúnánás után most Hajdúböszörményben tervezi kivetni a hektáronként több ezer forintos földadót az önkormányzat. Az önkormányzatoknak kezelniük kell a szociális problémákat, de a földadó kivetése igazságtalan – tette hozzá a politikus.

Összesen 48 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kitiltott
2015. április 25. 14:20
Egy maroknyi balos kissebség (mint amilyen ez a drogos munkanélküli is) Hatalmas hazai és nemzetközi hátszéllel, óriási anyagi segítséggel azt tudta elérni. hogy a jobb oldali nemzeti konzervatív szavazók átpártoljanak a nemzeti radikálisokhoz. Ezek a szánalmas próbálkozások, még csak arra sem jók, hogy Magyarországról olyan vélemény alakuljon ki hogy ahogy ők szeretnék, taszítsa a befektetőket és turistákat.. A turisták özönlenek és a jelenlétükkel és véleményükkel értékelik azt a munkát amelyiknek látványos eredményei kézzelfoghatóak és a baloldal csak pocskondiázni tudja és hamis híreket gyártva beismerten kettősmércéz.. De sorolhatnám még a baloldali médiában naponta 10 szer megbuktatott Kormány eredményeit amelyeket csak az ATV ben a Klubrádióban és a Népszabadságban stb stb azaz az úgynevezett baloldalon nem akarnak észrevenni... Magyarországon az emberek nagyobbik hányada jobb oldali érzelmű Szereti és Büszke hazájára szeret magyarul beszélni magyarul olvasni magyar logikáéval gondolkozni az igaz jobboldali gondolkodó szereti és büszke azokra az emberekre akik a lassan 100 éve elcsatol Trianoni területeken Erdélyinek vagy székelyeknek nevezi a kinti magyarokat, Felvidékieknek a Szlovákiában maradottakat..és vajdaságinak a Szerbiához tartozókat. Ellentétben azokkal a baloldaliakkal aki lerománozzák leszlovákozzák leszerbezik azokat a magyarokat akik magyarabbak nálunk mivel harcolnak azért ami nekünk tök természetes.. Ezek az emberek magyarságukat a magyar nyelvet ápolva, magyar hagyományaikat tovább folytatva, dacolva minden ellenséges Tóth. Román, Szerb Osztrák!! intézkedéssel, immár a harmadik nemzedéknek tanítják meg a magyar nyelvet. ezek az emberek nem értik azt ami itt folyik ebben a gyönyörű országban Nem értik mit akar a baloldal , mit nem szereti őket a baloldali érzelmű ember … és nem értik miért kell és kiknek ez az ország hogy folyamatosan, immár 5 éve támadják a Magyarokat a saját hazájukban.. Ti értitek?
Senye Péter
2015. április 25. 08:18
A kormány úgy véli, hogy a kereskedelmi bevételeket jobban tudja ellenőrizni, ezért az ÁFA-t növeli. A személyi jövedelmeket el lehet tüntetni, ezért azt hibába adóztatják.
Zsolt75
2015. április 25. 07:47
"ismét a magasabb jövedelműek járnak jól" Az Áfa-csökkentéssel is. Az új Ferrarin is van Áfa...
hátakkor
2015. április 24. 21:59
Kormányon ugyanez a színtársulat: szja ÉS áfanövelés plusz vagyonadó az uzsorahiteleseknek!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!