Felújították a középkori várat Hollókőn

2015. május 05. 11:36

Véget ért Hollókő várának egyéves felújítása, amelynek köszönhetően látogathatóvá vált az Öregtorony is. A vár 1996 óta látogatható, de az Öregtorony csak most készült el. A várat, amely most egységesen 14-15. századi képet mutat, csütürtökön nyitják meg.

2015. május 05. 11:36

Véget ért Hollókő várának mintegy egyéves felújítása, amelynek köszönhetően látogathatóvá vált például az Öregtorony. Szombaton és vasárnap nyílt várnapokra várják a látogatókat a Nógrád megyei világörökségi faluban – tájékoztatta az MTI-t a Hollókői Világörökség-kezelő Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója kedden.

 
Kelecsényi Péter elmondta: a rekonstrukciós és állagmegóvó munka eredményeképpen látogathatóvá válik az Öregtorony, ami a vár 1996-os megnyitásától kezdve zárva tartott.
 
Hozzátette: födém került a 13. század végén épített ebédlőre és a várkapitányi lakrészre, konyhát, kovácsműhelyt, valamint két gazdasági épületet alakítottak ki a várban, ahol multimédiás eszközök segítségével látható lesz a Hollókői vár építéstörténete című 3D-s animációs film is.
 
Hollókő várát tavaly júniusban zárták be, akkor kezdték meg a felújításokat, hogy egy autentikus, 14-15. századi várképet és váréletet mutathassanak be.
 
A Nógrád megyei faluban a népi hagyományokra épülő, csaknem kétmilliárd forintos beruházás zajlik, e program keretében újult meg a vár is. A fejlesztések októberben érnek véget. 
 
A megszépült középkori vár ünnepélyes átadását csütörtökön tartják meg, szombaton és vasárnap pedig ingyenes várnapokat szervez Hollókő önkormányzata.
 
A hollókői vár legkorábbi részeit a Kacsics nemzetség tagjai emelték a 13. században, akik később kénytelenek voltak meghódolni Csák Máté felvidéki hadúrnak. Károly Róbert azonban 1313-ban az úgyszintén Kacsics nemzetséghez tartozó Szécsényi Tamásnak adományozta. A Habsburgok betagozták a török elleni végvárrendszerbe, a törökök az 1552-es hadjáratban foglalták el, 1593-ban viszont egyetlen ágyúlövés nélkül foglalták vissza a királyi seregek, mivel megfutamodott a török helyőrség, bár később még rövid időre újra török kézre került. 1711-ben a császári katonaság több helyen felrobbantotta az erődítményt. Ezután a vár az enyészeté lett, köveit pedig elhordták a helyiek. Pusztulásának az 1960-as évektől kezdődő feltárások vetettek véget, ma az egyik legépebb középkori várunk.

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
brekker
2015. május 05. 14:35
Torzítják itt a múltat a ráépítésekkel. Pedig a romok a kövek között kinövő növényekkel és a fel- és eltünedező gyíkokkal sokkal autentikusabbak voltak.
gwrf
2015. május 05. 13:47
5-6 éve jártam ott utoljára, és már akkor elég jó állapotban volt. Szép a kilátás is onnan. Nagyon klassz hely. Jobb, mint a falu, ahol lassan minden régi ház valamilyen bolt is egyben. Persze nyilván kell a bevétel, de akkor is.
pollip
2015. május 05. 13:43
Ilyenkor, amikor megszépül valami olyan érzésem van, mintha otthon a saját lakásomban sikerült volna valamit szebbé tennem. Nem kéne sajnálni ilyenekre a pénzt, sokkal jobb látványt nyújt az ország. Ha valaki járogatott más országokban, érti, mire gondolok. A régi emlékeinket meg meg kell becsülni és továbbadni az utánunk jövőknek.
anegy_
2015. május 05. 12:11
Jé, ez nem stadion, mégis pár év alatt a sokadik vár felújítása a Fidesz kormány alatt! Csak így tovább, csak a Fidesz!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!