Illegális bevándorlás: Csehország sátrakat küld Magyarországra

2015. június 29. 07:29

Csehország ötven darab nagyméretű sátrat küld Magyarországra, hogy ezzel segítsen a bevándorlók elszállásolásában – közölte a cseh belügyminiszter. A sátrak összesen 45 millió forintot érnek. A cseh kormányfő szerint ha a a menekülthelyzet drámai módon rosszabbodna, akkor a határellenőrzésekre a hadsereget is be kellene vetni, de ez egyelőre nem reális.

2015. június 29. 07:29

Csehország ötven darab nagyméretű sátrat küld Magyarországra, hogy ezzel segítsen a bevándorlók elszállásolásában – közölte Milan Chovanec cseh belügyminiszter a cseh nemzetbiztonsági tanács elnökségének vasárnap esti ülése utáni sajtótájékoztatón.

 
A sátrak összértéke mintegy négymillió korona, azaz mintegy 45 millió forint – tette hozzá a tárcavezető.
 
Chovanec szerint a közelmúltban bevezetett szigorúbb ellenőrzések következtében napi átlagban 15 külföldit vesznek őrizetbe a cseh hatóságok. Többségük Szíriából Afganisztánból, Irakból és Pakisztánból érkezett Európába.
 
Az első fél évben a cseh hatóságok által őrizetbe vett illegális bevándorlók száma összesen mintegy 2500, ami 42 százalékkal több, mint a tavalyi év első felében – mondta Bohuslav Sobotka kormányfő újságíróknak.
 
Sobotka szerint a közelmúltban bevezetett ellenőrzéseket akkor szigorítják tovább, ha az őrizetbe vettek száma napi átlagban megkétszereződik, tehát eléri a harmincat.
 
A miniszterelnök megjegyezte, hogyha a menekülthelyzet drámai módon rosszabbodna, akkor a határellenőrzésekre a hadsereget is be kellene vetni. „Ezt jelenleg nem tartjuk reálisnak” – jelentette ki Sobotka.
 
A cseh nemzetbiztonsági tanács elnöksége öttagú: a kormányfő mellett a belügyminiszter, a külügyminiszter, a védelmi miniszter és a pénzügyminiszter a tagja.

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zsolt75
2015. június 29. 13:31
Köszönjük, ez jól jött. Télire meg majd csak építünk nekik valamit...
bookmark
2015. június 29. 09:19
A csehek is úgy látják, hogy ne náluk legyen a menekült tábor, őket nem kritizálja senki. Ha mi mondjuk, hogy ezek azért mégsem tudtak Afrikából egyből idejönni, mert ismereteim szerint MO még nem határos Afrikával akkor mi vagyunk a patás ördög. A kerítést kéretik építgetni. Az itt rekedt tömeg már is veszélyessé kezd válni.
Türelem
2015. június 29. 09:06
A csehek is jobbnak látják a helyzetet más ország területén kezelni. meg különben is, Ők az ukrán invázióra tartalékolnak. Orbán egyre több kérdésben válik vonatkozási ponttá. Tanulnak tőle, a nagyok is. Szombaton az olasz belügyminiszter, Alfano beszélt Palermóban a migrációról. Mit is mondott? " Befogadjuk a háborús menekülteket, de kitoloncoljuk az jogtalanul érkezőket. Megvédjük az olaszok munkahelyeit. Elképzelhetetlen, hogy egy migráns munkát vegyen egy olasztól. Mindent megteszünk azért, hogy megakadályozzuk azt, hogy egy migráns miatt egy olasz ne találjon munkát magának." Hm. Az olasz balközép kormány belügyminisztere ilyen náci kijelentésekre ragadtatta magát. Persze a migráció olasz kormányzati kezelésében az is jelentős szerepet játszik, hogy rendesen zuhant a kormány és a miniszterelnök népszerűsége. Ez utóbbit saját pártján belül is keményen támadják, s volt aki lemondásra szólította fel. Jön fel az Öt csillag Mozgalom, már a második legnagyobb politikai formáció. Ők is keményen lépnének fel a migránsokkal szemben, s egyben Cipraszt politikai példaképnek tekintik. Vagyis a migráció, a görög válság a mélyben több szálon is erjedést indít el az európai politika pártok helyi érték rendszerében. Akik tágra nyitnák a kapukat az idegenek előtt, s akik kiszolgálják/kiszolgálnák a nagytőkét, azok a pártok bukásra vannak ítélve. Jó lenne, ha Orbán már ezen a héten elkezdené a kerítés építést, mire várnak? Helyzet van minden tekintetben. Hömpölyög befelé a menekült áradat, s a bennünket naponta kioktatók egyébként is el vannak foglalva saját gondjaikkal, idiótaságukkal.
1234
2015. június 29. 08:45
Összes bevándorlót az etnikailag kitisztított csehországba kell irányítani, úgyis nemrégiben elüldöztek onnan több, mint 3 millió lakost, van hely a baráti usákok produktív munkájának gyümölcsét elhelyezni! Gazdagítják majd a jóságos, magas nyugatis demókrációs szláv társadalmukat!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!