Együtt: Az MSZP-n bukik el az Ab-beadvány

2015. július 06. 15:22

Szigetvári Viktor szerint sajnálatos, hogy az MSZP nem hajlandó aláírni a közérdekű adatigénylés fizetőssé tétele elleni alkotmánybírósági beadványát, ezért nem tudnak az Alkotmánybírósághoz fordulni. A szocialisták szerint szakmai kifogásaik vannak.

2015. július 06. 15:22

Az Együtt sajnálatosnak tartja, hogy az MSZP nem hajlandó aláírni a pártnak a közérdekű adatigénylés fizetőssé tétele elleni alkotmánybírósági beadványát – közölte Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke hétfőn az MTI-vel. Az MSZP az MTI-nek elmondta: szakmai kifogásai vannak a beadvánnyal.

Szigetvári Viktor közleményében jelezte, hogy az Együttnek – amely a köztársasági elnököt arra kéri, hogy ne írja alá a hétfőn elfogadott törvényt – ötven aláírásra lett volna szüksége a parlamenti képviselőktől ahhoz, hogy az Alkotmánybírósághoz fordulhasson az infotörvény módosítása miatt, az MSZP azonban nemet mondott az alkotmányossági kezdeményezésre.

Harangozó Tamás, a szocialisták frakcióvezető-helyettese az MTI érdeklődésére elmondta: az alkotmánybírósági beadványnak a közérdekű adatigénylés költségtérítését érintő részével teljes mértékben egyetértenek, a többi részletkérdésben azonban szakmai kifogásuk van, ezért nem írták alá a kezdeményezést. További egyeztetésre azonban készek az ügyben – tette hozzá.

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2015. július 06. 17:22
Szi Vi szólj a böszmének, majd rájuk kényszeríti az összefosást!
Fakutya Vigyora
2015. július 06. 16:49
Fikatár, fikatár, fikafejű Aladár.
Felebarát
2015. július 06. 16:20
látszik mszp fidesz jól megvannak, kéz kezet mos
telekaszter
2015. július 06. 15:44
Gyepáljátok egymást, férgek! Cél a 0,5%..:)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!