Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

Varga Mihály: Az elsők között lábaltunk ki a válságból

2015. július 14. 13:25

Magyarország a korábbi kritikák ellenére is vállalt és képviselt gazdasági programjának köszönhetően lábalt ki az elsők között az egész Európát sújtó krízisből – közölte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. Az NGM szerint a görög mentőcsomag, illetve annak várható következményei nem lesznek számottevő hatással Magyarország gazdasági és pénzintézeti működésére.

2015. július 14. 13:25

Varga Mihály szerint ismét bebizonyosodott, hogy Magyarország a korábbi kritikák ellenére vállalt és képviselt gazdasági programjának köszönhetően lábalt ki az elsők között az egész Európát sújtó krízisből. A Nemzetgazdasági Minisztérium keddi közleménye szerint a miniszter így értékelte az unió gazdasági és pénzügyminisztereit tömörítő tanács (Ecofin) keddi ülésén elhangzott, a görög helyzetről szóló elnökségi beszámolót.

Az Ecofin ülésének fő témája görög válság kezelése volt. Az elfogadott mentőcsomag, illetve annak várható következményei nem lesznek számottevő hatással Magyarország gazdasági és pénzintézeti működésére – írja közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Az Ecofin-miniszterek a tanácskozáson tájékoztatást kaptak az euróövezeti vezetők csúcstalálkozójának napirendjén szereplő kérdésekről, különös tekintettel a görög krízis kezelésére. A Magyarországot képviselő tárcavezető szerint Görögország az elmúlt években hozott döntései, valamint a nemzetközi intézmények által javasolt terápia miatt már nincs abban a helyzetben, hogy egyedül dönthessen arról, miként kívánja rendezni megrendült gazdasági helyzetét.

A közlemény szerint Varga Mihály úgy látja, a görög viszonyok rendezése összeurópai problémává vált. A hétfői megegyezés még nem jelent végleges megoldást, szigorú feltételeknek kell teljesülnie; egyebek mellett több nemzeti parlament, beleértve a görög és a német törvényhozás jóváhagyására is szükség van, hogy formálisan is megkezdődhessenek a tárgyalások a program részleteiről. A nemzetgazdasági miniszter szerint a görög társadalomnak óriási terhet jelent majd a hitelcsomag közvetlen és közvetett hatása.

A tanácskozáson megvitatták a luxembourgi elnökség Ecofin-munkaprogramját. Magyarország támogatja az Európai Beruházási Terv megvalósítását, amely az európai gazdaság növekedésének útjában álló egyik akadály, a beruházások elmaradásának felszámolását tűzte ki célul – áll a közleményben.

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Felebarát
2015. július 17. 16:36
ha ez a kilábalás, akkor lehet jobb lett volna benne maradni... vagy csak ti lábaltatok i ott páran százan?
kuwiq
2015. július 15. 07:58
Az egészségügy és a tömegközlekedés, na meg a fegyveres szervezetek alulfinanszírozása, a szereplők nyomorban tartása nem arra utal, hogy marha nagy siker volna a gazdaságpolitika. Nem mellesleg mai hír, hogy csúcson az államadósság.
Pinter68
2015. július 14. 23:53
Ez a Varga sokáig egy normális fazonnak tünt. De mára ö is csak a kormányzati hazugságokat tudja szajkozni. 2010-ben a Bajnak 1,6%-os növekedéssel adta át a kormányt. Ebből sikerült 2 év mulva -1,7%-ot csinálni Orbánéknak annyira kurvára eredményes volt a gazdaságpolitika. Ja, és közben fenekére vertek 12 év nyugdijmegtakaritásnak és kivetettek pár ezer milliárd szektorális különadot. Aminek köszönhetően mostanra a müködő töke befektetések nagy ivben elkerülik az országot.
Laibach
2015. július 14. 16:11
Csak le ne álljon a nyári két hétnél tovább az Audi, mert akkor nekünk annyi. :)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!