Eddig 30-40 ezer aláírás gyűlt össze a Férfiak 40 népszavazási kezdeményezéshez

2015. augusztus 11. 16:34

30-40 ezer aláírás gyűlt össze eddig a férfiak korai nyugdíjazásáról szóló népszavazáshoz. Az aláírásgyűjtő akció november 2-ig tart, addig legalább kétszázezer hiteles aláírást kell összegyűjteni. A kampány szervezői az egyenlő bánásmóddal és az esélyegyenlőséggel indokolta a lehetőség megteremtésének szükségességét a férfiak számára is.

2015. augusztus 11. 16:34

Eddig 30-40 ezer aláírás gyűlt össze ahhoz a népszavazási kezdeményezéshez, amelynek célja, hogy 40 év munkaviszony után a férfiak is nyugdíjba mehessenek – jelentette be Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke kedden sajtótájékoztatón Budapesten.

Bodnár József, a Vasutasok Szakszervezetének tisztségviselője – aki magánemberként a népszavazást kezdeményezte –, az egyenlő bánásmóddal és az esélyegyenlőséggel indokolta a lehetőség megteremtésének szükségességét a férfiak számára is. Példaként említette, hogy Portugáliában és Horvátországban, ahol a férfiak és a nők öregségi nyugdíjkorhatára 65 év, mindkét nem élhet a 40 éves munkaviszony utáni nyugdíjba vonulás lehetőségével.

Az aláírásgyűjtő akció november 2-ig tart, addig legalább kétszázezer hiteles aláírást kell összegyűjteni, hogy népszavazást lehessen kiírni a kérdésben. Bodnár József kiemelte: a Kúria döntésének átvétele után kereste meg a szakszervezeteket, a civil szervezeteket és egyesületeket, hogy fogjanak össze ebben a közös érdekvédelmi ügyben.

Gaskó István szerint óriási a társadalmi támogatottsága a népszavazási kezdeményezésnek, ugyanis a korábbi speciális – rokkantsági, korkedvezményes, előrehozott – nyugdíjkedvezmények megszüntetése miatt a társadalomban komoly igény van a rugalmas nyugdíjba vonulás lehetőségének kialakítására. Hozzátette: az előzetes számítások alapján évente 200 milliárd forint ráfordításával megvalósítható a Férfiak 40 program.

Úgy véli, ennek fedezete megteremthető a feketegazdaság visszaszorításával, illetve a külföldön dolgozó félmillió magyar visszacsábításával Magyarországra. Ha ezek nem megvalósíthatóak, akkor a progresszív adózás bevezetését tartanák megfelelő eszköznek a forrás megteremtésére, mert véleménye szerint az egykulcsos adózás miatt 500 milliárd forint bevételtől esik el az állam évente.

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
békalepcse
2015. augusztus 11. 23:30
Ha ez a negyven évi munkaviszony utáni nyugdij megvalósulna, már mehetnék is nyugdijba... Nem megyek, nem vagyok hajlandó tespedni a társadalom nyakán! A gaskó meg kapja be a faszom, ostoba állat és kártékonysága nyomán rég valamilyen többségében cigányok lakta műintézményben kellen idejét töltenie. A munkapad mellől a temetőbe kivitt pasiknak jobb lett volna ha vigyáznak magukra. Esetleg nem lett volna felesleges ismerniük saját testük működését, annak fiziológiai ismérveit és nem a sokat szereplő ostoba orvosok agymenéseiből! Aki nem képes tájékozódni saját maga az nyugodtan haljon meg korán. A hülyeség karöltve a hülyítéssel öl. Ne írjátok alá, mert aki képtelen magára vigyázni az ne igya a véremet, mert magam képes voltam tevékeny maradni!
Vadjoe
2015. augusztus 11. 19:48
"Hozzátette: az előzetes számítások alapján évente 200 milliárd forint ráfordításával megvalósítható a Férfiak 40 program." Csak 200 milliárd? Az egészségügyet csak 120 milliárdból rendbe lehetne tenni, az oktatást kábé ugyanennyiből, mindössze 2000 milliárdba kerülne az alapjövedelem, néhánytíz milliárdból úszómedencés menekülttáborokat lehetne felhúzni országszerte... Az a hülye pénzfa meg majd megtermeli, ugye?
buckafej
2015. augusztus 11. 18:45
Zabáljuk fel a jelent és a jövőt, a gyerekeink, unokáink le vannak szarva, sőt a mostani 30-40 évesek is. Hogy velük mi lesz nem érdekel, csak most mehessünk nyugdíjba jó korán. Szánalmas baromság, olcsó demagógia, névsor gyűjtés, szavazatszerzés. Az ország meg mehet a lecsóba.
Senye Péter
2015. augusztus 11. 17:32
Várható életkorunk úgy-ahogy emelkedik, amivel ha nem is teljesen arányosan munkaképességünk időtartama is növekszik. Tartsuk ehhez magunkat, meg a nyugdíj korhatárt is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!