Meghosszabbítaná az alsó tagozatos oktatást az MSZP

2015. augusztus 30. 17:05

Abban az esetben támogatja az MSZP a kilencosztályos általános iskola bevezetését, ha az az alsó tagozatos képzés meghosszabbításával jár – közölte Hiller István.

2015. augusztus 30. 17:05

Az MSZP kész támogatni a kilencosztályos általános iskola bevezetését abban az esetben, ha az a hagyományos alsó tagozatos képzés meghosszabbításával jár. A szocialisták álláspontját Kunhalmi Ágnes, az ellenzéki párt budapesti elnöke és Hiller István volt oktatási miniszter, az Országgyűlés MSZP-s alelnöke ismertette vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón.

Hiller István kiemelte, hogy a kilencosztályos általános iskola nem csodafegyver, csak akkor várható tőle minőségi javulás, ha nem a jelenlegi tananyagot aprózzák el, hanem valóban az alapkészségek elsajátításának megerősítésére törekszenek. Az új rendszerhez emellett tanévenként 25-30 milliárd forintos többletköltséget is biztosítani kell – tette hozzá.

A volt miniszter beszélt arról is, hogy mindaddig nem alakulhat ki megfelelő minőségű közoktatás, amíg azt a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) irányítja politikai ideológiák mentén. A jelenlegi rendszer decentralizációjára, majd a megyei, tankerületi szintek megerősítésére lenne szükség – fejtette ki Hiller István.

Kunhalmi Ágnes aláhúzta: a közoktatás egyik legfontosabb feladata a funkcionális analfabetizmus felszámolása lenne, amihez jó eszköz lehet az alsó tagozat meghosszabbítása. A politikus szerint azonban a kormánynak az egész oktatásra nagyobb figyelmet kellene fordítania, mert az Magyarország egyetlen kitörési pontja. Ezzel szemben a kormányváltás utáni államosítás következményeként legalább 100-120 milliárd forintot vontak ki a közoktatásból, ami miatt az ágazat színvonala folyamatosan romlik – hangsúlyozta Kunhalmi Ágnes. 

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
2015. augusztus 31. 16:17
Az MSZP elképzelése zseniális, mondhatni, korszakalkotó! Sőt akár addig ki lehetne tolni az alapoktatásban részvevők képzési idejét, amikor már a felnőtt kort elérve azonnal be is léphetnének az MSZP-be, ahol létrehozhatnák a párt intellektuális tagozatát a keresztény tagozat mintájára. Sztephanosz Hiller pedig megindíthatná végre a Demoszthenész-kurzust, ahol állandó óraadóként oktathaná a szép magyar beszédet és szónoklattant! Istenem! Micsoda távlatok!
moricka13
2015. augusztus 31. 05:43
Kunhalmi - Hiller! Hangsúlyozom: A kiscsoportos óvodás fokon való politizálást abba kell hagyni /ha akarnak egyáltalán valamit/! Kérdezem: Megy-e semmitmondó lózungokkal a világ elébb?
GV0917
2015. augusztus 30. 21:30
Új methodus a Hillerájból: olvasás- 1-3. osztályig: D ÁD LÁD ALÁD CSALÁD YCSALÁD PYCSALÁD OPYCSALÁD SZLOPYCSALÁD OSZLOPYCSALÁD NOSZLOPYCSALÁD
GV0917
2015. augusztus 30. 21:23
Az MSZP a hosszabb idejű alsó tagozati képzés apostola.Török Zsóti (volt ügyvivő) beszélget a fiával:azt még nem tudod leírni, másodikos létedre, hogy jó nyár jár rája és már is cigizel! Te mondod fater?Te is szívtad másodikos korodban!- Na jó, de akkor én már tizenhét éves voltam!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!