Megszűnt a Cink.hu

2015. szeptember 03. 17:40

Szily László a Cinken jelentette be, hogy az oldal az amerikai tulajdonos döntése nyomán megszűnik. Mint írja, tavaly az olvasók számának megduplázását határozták meg a folytatás feltételeként, ez pedig nem sikerült. Elvileg lenne lehetőség az oldal továbbvitelére, a szerkesztő azonban nem tartja valószínűnek, hogy így lesz.

2015. szeptember 03. 17:40

Hoppá, vége a Cinknek” – ezzel a címmel jelentette be az oldalon Szily László, hogy megszűnik a Cink.hu.

Szily azzal indokolja az amerikai Gawker Media által üzemeltetett portál felszámolását, hogy az eleve csak kísérleti projekt volt, és mivel ennek során mindent kipróbáltak, amit szerettek volna, nincs értelme folytatni. 

Miután az előre kitűzött elképzeléseket teljesítették, egyéb ötlet híján, új célnak azt találta ki tavaly a Gawker, hogy egy év alatt duplázzák meg az olvasók számát. Ez nem sikerült, Szily szerint részben a nem finanszírozott Facebook-posztok felhasználókhoz való eljutásának megváltozása miatt. A felületet adó Kinja pedig éppen a Facebook monopóliumának megtörésében érdekelt, így a szponzorált posztok ötlete fel sem merült.

Az olvasottságra azonban így sem panaszkodik az újságíró. „A méretünkhöz képest szinte aránytalanul jól olvastak minket a mindenoldali politikusok, az értelmes urbánusok és a médiapiócák” – így Szily.

Az oldal szerkesztője arról is írt, hogy az induláskor az volt a terv, hogy az akkor átalakulóban lévő magyar médiapiacon az egyetlen független online sajtótermék pozícióját foglalják el – a változások azonban nem ebbe az irányba mutattak, a magyar sajtóban maradtak más független orgánumok is.

Szily Kosztolányi versével záruló búcsúírásából kiderül, a tulajdonos nem tünteti el az oldalt, egyszerűen csak kilép mögüle, és átadja az üzemeltetés lehetőségét az eddigi szerkesztőknek. Ő azonban mégsem kívánja folytatni, de levezetésként néhány poszt még megjelenhet.

Összesen 73 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
master of robin
2021. február 06. 10:09
Szóbal olvastad! Felkerültél a hazaáruló libdik listájára!
Menhetten
2021. február 06. 10:09
Nem kár érte! Ez a valami a magyar sajtó szégyene és a közvetve a szabad sajtó sírásója volt. Agyatlan pimaszkodáson és ordenáréskodáson túl sok épeszű, eredeti gondolat, újdonság nemigen volt benne. Ha van olyan hogy nap jó híre, no akkor ez az.
írmag
2016. június 21. 21:43
Az a jó irány látható belőle, hogy a jelenleg önmagukat liberális és baloldalinak hívott, kívánt, hazudott, meglévő párt, pártjellegű kezdemények is ilyen sorsra kerülnek. Elegendő ha a mai hírek közül a dk által jegyzett habverés hosszúhányásait szemléljük.
katus
2015. november 22. 18:40
"Volt ilyen blog? És miért hír, hogy már nem lesz?" ..mert fidesz közeli volt :)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!