Andy Vajna a TV2-ügyről: Minden lehet, ez egy furcsa világ

2015. október 21. 19:25

Nem igazán volt képben Andy Vajna szerdán délben: az Indexnek nyilatkozva Fonyó Gergelyként emlegette a TV2-t állítása szerint Vajna előtt megvásárló Fonyó Károlyt, a televízió egyik vezetőjét, Yvonne Dedericket pedig Ildiként.

2015. október 21. 19:25

„Minek tárgyaljak Fonyóékkal? Én megvettem a TV2-t” – mondta Andy Vajna filmügyi kormánybiztos az Indexnek azután, hogy a lap riportere, Földes András fülest kapva odarohant egy belvárosi étterem elé, ahol Vajna a TV2 meghatározó embereivel ebédelt: jelen volt a Vajna által Ildiként emlegetett Yvonne Dederick és Simon Zsolt, a csatorna két vezetője, valamint a Vajna által új vezérigazgatóként kinevezett Dirk Gerkens is.

Vajna az Indexnek elmondta, ha több évig is eltart a pereskedés, akkor nagy bajban van a TV2. Állítása szerint ő nem tudott arról és nem is érdekli, hogy Simonéknak az általa Fonyó Gergelyként emlegetett Fonyó Károly adott kölcsön a csatorna megvásárlásához. Arra a kérdésre, hogy előfordulhat-e, hogy mégsem az övé lesz a TV2, amiből egy szórakoztató tévét akar csinálni, Andy Vajna azt mondta, minden lehet, ez egy furcsa világ.

Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Laibach
2016. október 15. 13:34
Lehet, hogy valamelyik reggel egy lófej lesz az ágyában, furcsa világ van mostanság.
Laibach
2016. október 15. 13:34
Ezek szerint nem biztos, hogy Tímeának lesz önálló műsora a TV2-n?
Berecskereki
2016. október 15. 13:34
Tudomások szerint "Ildiként emlegetett Yvonne Dederick" David Dederick felesége.
gudmen
2016. október 15. 13:33
ez az ember csak egy bohoc..orbán és büntársai co. kifutofiuja...az igazi bünös nem mészáros lörinc, vajna, garancsi, tarsoyl stb..hanem akik lehetöséget adnak erre a mérhetetlen gyalázatra amit itt naponta elkövetnek..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!