Negyedik lett a magyar csapat a rejtvényfejtő-világbajnokságon

2015. október 18. 10:19

Pont lecsúszott a dobogóról a magyar csapat az idén Szófiában rendezett rejtvényfejtő-világbajnokságon. Az egyéni versenyben Horváth Zoltán a 8., Madarassy Pál a 11., Gyimesi Zoltán a 25., míg Antal Tamás az 52. helyen végzett. Szinte papírforma szerint ismét a német, a japán és az amerikai csapat végzett az élen.

2015. október 18. 10:19

Negyedik helyezést ért el a magyar válogatott a Szófiában rendezett 24. rejtvényfejtő-világbajnokságon, ahol négy kontinens 31 országból 180 versenyző indult - közölte István György, a versenyt szervező nemzetközi rejtvényegyesület, a World Puzzle Federation elnökségi tagja az MTI-vel vasárnap reggel. A verseny szombaton késő este ért véget.

Az egyéni versenyben Horváth Zoltán a 8., Madarassy Pál a 11., Gyimesi Zoltán a 25., míg Antal Tamás az 52. helyen végzett. A négyfős csapatok versenyében a magyar csapat 2012 után ismét a negyedik helyezést érte el a német, a japán és az Amerikai Egyesült Államok csapata mögött – tette hozzá. A háromnapos versenyen, a sudokuhoz hasonlóan, nyelv- és kultúrasemleges feladványokat kellett megfejteniük a versenyzőknek.

A következő évi versenyre jövő tavasszal rendezi meg a Rejtvényfejtők Országos Egyesülete a többkörös válogatóversenyeit, amelyen eldől, hogy jövőre ki képviselheti majd Magyarországot a Szlovákiában rendezendő jubileumi, 25. rejtvényfejtő-világbajnokságon.

Értünk már el nagyobb sikert

A magyar rejtvényfejtő-válogatott most pont lecsúszott a dobogós helyezésről, de nem volt ez mindig így: a főleg amerikaiak, japánok és németek által uralt versenyen csapatban négy alkalommal sikerült a bronzérmet megszerezni, egyéniben pedig egy ezüstérmes mellett világbajnokot is adott Magyarország  a most 11. helyet elérő Madarassy Pál személyében.

Arra nem tért ki a híradás, hogy vajon az 1957 óta rendületlenül megjelenő Füles rejtvényújság, vagy esetleg a magyar bürokrácia formanyomtatványainak útvesztői biztosították ezt a kiemelkedő eredményt a magyar csapatnak.

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Morgen
2015. október 18. 19:16
Nem keveset gyakorolhattak! Gratulálok!
kuwiq
2015. október 18. 14:56
Gratula, szép edmény!
pollip
2015. október 18. 14:47
Gratulálok az eredményhez! :-)
3M..
2015. október 18. 11:23
Ez elfogadhatatlan. A magyaroknak egy ilyen vagy ehhez hasonló agytornán, kötelezően az első helyen kell végeznie! Ezt az eredményt nem tesszük ki a polcra. Szebb Jövőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!