Az MSZP is beszállt az Ákos-ügybe

2015. december 18. 12:39

Közérdekű adatigényléssel fordul a minisztériumokhoz és az állami cégekhez az MSZP, hogy kiderüljön, Ákos és cégei mennyi közpénzt kaptak 2010 óta.

2015. december 18. 12:39

Az MSZP közérdekű adatigényléssel fordul valamennyi minisztériumhoz és állami céghez annak kiderítésére, hogy Kovács Ákos énekes és cégei mennyi közpénzre tettek szert 2010 óta. 

Budai Bernadett, a szocialisták szóvivője pénteken Budapesten tartott sajtótájékoztatóján a „Fideszhez köthető zenésznek” nevezte Ákost, akit szerinte a kormány most úgy véd meg, mint a kormánypárti nagyvállalkozókat. „A logika ugyanaz, ha fideszes haverokról van szó, akkor a kormány mindent megtesz, függetlenül Magyarország gondjaitól” – fogalmazott.    

Az MSZP szóvivője kiemelte, nem tartják normálisnak azt a helyzetet, amikor a kormány a közügyek helyett egy magánszemély üzletei gondjaival foglalkozik, miközben az egészségügy romokban hever, orvosok és ápolók mondanak fel, a közalkalmazottak egy része pedig nem kapta meg fizetését.

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
békalepcse
2015. december 19. 07:19
Beszálltak... Politikai gruppen szex udvarlási frázisa...
Orange79
2015. december 18. 19:06
Végre találtak egy témát az elvtársak, Biszku megúszta, kifizették a pártközpontként használt szuterén után a lakbért, bekötötték az internetet és botoxildi fogsorragasztója is tart..mindenki happy!
tango47
2015. december 18. 14:36
A lajhár ezekhez képest egy "fürge mókus fenn a fán!" Az űttörők lemaradtak egy brosúrával, megfeledkeztek a lélegeztető-gépekről. A kisasszony remélem nem ájult senki karjaiba a fellépése után sem!
Mich
2015. december 18. 13:30
Haha... a korrupt MSZP-DK már Ákost is korrupcióval vádolná - csakhogy ne kelljen az ő korrupciós ügyeikről számot adni... Az MSZP-DK is csak azért ment (formálisan) kétfelé, hogy így kisebbnek látszódjék a korrupciós hegyük...!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!