Mindjárt ellepik Magyarországot a személyzet nélküli boltok, azonban több helyen már csődöt mondtak
Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban már több helyen próbálkoztak a bevezetésével, de nem volt osztatlan a siker.
Ösztöndíjjal, konferenciákkal és különböző eseményekkel igyekezett elősegíteni 2015-ben a magyar vállalkozói kultúra fejlesztését a Bridge Budapest.
„Meg akarjuk mutatni, hogy egyetlen ötletből is lehetséges termékeket, cégeket építeni az emberek szükségleteinek kielégítése és a saját álmaink megvalósítása mentén. Mindez nem csoda kérdése, rengeteg munka és némi szerencse szükséges hozzá. Nem is gondolnánk, mennyi lehetőség vesz körül bennünket” – írja bemutatkozójában a nemzetközileg sikeres magyar vállalkozások által alapított Bridge Budapest. 2015-ös tevékenységükről videót készítettek.