Lánczi András: Az ökonomizmus a közgazdaságtan machiavellizmusa
2016. február 19. 11:11
A Budapesti Corvinus Egyetemen mutatták be John D. Mueller A közgazdaságtan megváltása című könyvét. A bemutatót követő beszélgetésen Csaba László felidézte Mátyás Antal professzor eszmetörténeti előadásainak szemléletformáló erejét, Lánczi András pedig arról beszélt, hogy a többi társadalomtudomány is hadilábon áll az elmélettörténettel.
2016. február 19. 11:11
p
0
0
9
Mentés
Csütörtökön a Budapesti Corvinus Egyetemen mutatták be John D. Mueller: A közgazdaságtan megváltása – A hiányzó elem újrafelfedezése című könyvét, amit a Mathias Corvinus Collegium adott ki magyarul. A rendezvényen először Szalai Zolán, az MCC ügyvezető igazgatója beszélt arról, hogy a társadalomtudományi vita élénkítése céljából fordították le Mueller művét, majd Szántó Zoltán, a BCE oktatási rektorhelyettese köszöntötte a könyvbemutatón személyesen is tiszteletét tevő szerzőt, az amerikai Ethics and Public Policy Center közgazdaságtan és erkölcs programjának igazgatóját.
Szeretet és gyűlölet – a végső elosztás
Beszédében Mueller azt hangsúlyozta, hogy könyve – amiről barátai szerint a mainstream közgazdászok nem vesznek majd tudomást – egy igen egyszerű állítást fogalmaz meg: az egyik legfontosabb elem hiányzik a modern közgazdaságtanból. A 13. században Aquinói Szent Tamás, Arisztotelész és hippói Szent Ágoston elgondolásait egyesítve, a skolasztikus gazdaságtant megalapozva négy kategóriába sorolta az ember gazdasági cselekvéseit: termelés, csere, elosztás és fogyasztás. Adam Smith a 18. században a skolasztikus elmélet négy eleméből kettőt kiiktatott: csak a termelésre és a cserére alapozta a ma klasszikus közgazdaságként kezelt paradigmát.
Mueller szerint a skót morálfilozófus ezzel jelentősen túlegyszerűsítette a modellt, alkalmatlanná tette a közgazdaságtan tudományát az emberi viselkedés leírására. A 19. században a neoklasszikus közgazdászok újra visszahelyezték ugyan a javak fogyasztását is az elméletbe, A közgazdaságtan megváltásában állítása szerint az utolsó hiányzó elem, az elosztás visszaillesztésével válna teljessé a rendszer (a szerző ezt nevezi neoskolasztikus elméletnek). Mueller elosztáson lényegében a társas viszonyainkat magyarázó elemet, a szeretetet és a gyűlöletet érti.
„Az elmélettörténet a gondolkodásmódot alakítja”
A rövid előadást követő kerekasztal-beszélgetésen Csaba László, az MTA rendes tagja, Csák János, a kötet egyik fordítója, Horkay Hörcher Ferenc, eszmetörténész, Lánczi András, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanára és Mike Károly közgazdász vitatta meg a könyv tartalmát (a beszélgetést Balogh Ákos Gergely, a Mandiner főszerkesztője moderálta).
John D. Mueller könyvében hangsúlyos szerepet kap a közgazdaságtani elmélettörténet, a szerző szerint súlyos probléma, hogy 1972 óta az amerikai egyetemeken (és a világ más részein is) megszűnt az a követelmény, amely a közgazdász diploma megszerzését elmélettörténeti ismeretekhez kötötte. Csaba László ennek kapcsán kifejtette, hogy régen egészen elképzelhetetlen volt, hogy egy tudományterület a saját történetének alapos ismerete nélkül létezzen. Felidézte, hogy a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen ők négy féléven át tanultak eszmetörténetet, a közelmúltban elhunyt Mátyás Antal professzor – akit még Heller Farkas vett fel az egyetemre, és az akkori tanári karból az egyetlen, aki nem volt az MSZMP tagja – gyakorlatilag azt tanította meg nekik, miért hülyeség, amit más órákon a marxizmus-leninizmus szellemében tanítanak nekik.
Csaba szerint azért nagy érték a kötetben található eszmetörténet, mert az a gondolkodásmódot is alakítja: „A mai közgazdaságtani oktatás sok szempontból hasonlít a szocialista politikai gazdaságtan oktatására: az egyetemeken nagy mennyiségű mikro- és makroökonómiát tanítunk, kritikai gondolkodás nélkül. A hallgatóság jelentős részében fel sem vetődik a kérdés, hogy lehet, hogy ebben a témában mások mást mondtak.”
Lánczi: Már Machiavellit sem érdekelte, hogy mit írnak a régiek
Lánczi András úgy látja, az elmélettörténet hiánya minden jelenkori társadalomtudományban komoly probléma, nincs ez másként a politikatudományban sem: „Már Machiavellit sem érdekelte, hogy mit írnak a régiek. Felvetődik hát a kérdés, hogy a régi szerzőknek milyen értéke van? A modern társadalomtudományoknak sajnos az a válasza erre a kérdésre, hogy a régi szerzők legfeljebb illusztrációk abban a fejlődési folyamatban, ahová mi elérkeztünk”. Lánczi szerint ebből az következik, hogy a régi dolgokra nincsen szükségünk, a történelem helyét a tudományban átvette a historicizmus, ami díszletté silányítja a történelem jelentőségét. Lánczi szerint igazi áttörés, hogy Mueller műve szakít ezzel a felfogással.
Mike Károly lényegesen pozitívabb véleménnyel van a kortárs közgazdaságtanról, szerinte elég csak megnézni, hogy a legjelentősebb közgazdászok munkásságában milyen fontos szerepet kap az eszme- és elmélettörténet. Horkay Hörcher Ferenc szerint forradalmian – sőt, ellenforradalmian – bátor könyvről van szó, amely ebből következően jelentős kockázatokat is vállal. Úgy látja, Arisztotelész, Aquinói Szent Tamás és hippói Szent Ágoston életművének előtérbe helyezésével stabil filozófiai alapot teremt a szerző a meglátásainak. A filozófiatörténeti értekezés ráadásul nem csak díszletként funkcionál: Smith-szel ellentétben, aki leszűkítette a közgazdaságtan-tudományt, a teológia és a morálfilozófia beemelésével annak kiszélesítésére tesz kísérletet.
„Nem Smith a kötet főellensége”
A kötetet – Ábrahám Zoltán közreműködésével – lefordító Csák János kiemelte, hogy a szerző a társas lény fogalmára fűzi fel gazdaságtani emberképét. Hatalmas viták folytak a közgazdaságtanban annak kapcsán, hogy az egyént egyedülálló, vagy társas lényként kell értelmezni. A szerző amellett foglal állást, hogy az utóbbi mutatja azokat a viselkedésmintázatokat, amelyekkel a gazdaságtanban is találkozhatunk: „Ha kivesszük ugyanis az ember társas mivoltát, akkor nem is tudjuk személynek nevezni.” Csák szerint a kötet az egyik előfutára annak az elképzelésnek, hogy ne korlátozzuk önmagunkat intellektuálisan, hanem hozzuk vissza a gondolkodásmódunkba azokat az elmélettörténetben fellelhető tanulságokat, amelyekben a bölcsességünk gyökerezik.
A moderátor felvetésére Horkay kifejtette, hogy a könyvben felvázolt elképzelés akkor is megállja a helyét ha Smith munkásságát a helyén hagyja. „Nem Smith a kötet főellensége. Neki is megvan a maga szerepe a közgazdaságtan elmélettörténetében.” Mike szerint, habár Smith elhomályosította a régi elmélettörténeti hagyományt, a személyközi összehasonlítás valóban fontos szegmense a közgazdaságtannak.
Az elméleten túl: konkrét gazdaságpolitikai javaslatok
Csaba László fontosnak tartotta kiemelni, hogy a kötetnek csak egy része elmélettörténeti alkotás. Valójában három, koherensen összekapcsolódó témáról szól: az elmélettörténetről, a teológiáról és a gazdaságpolitikáról. Mint mondta, a gazdaságpolitikában a koherencia sokszor háttérbe szorul, ahogy kedvenc Bismarck-idézete tartja: „Die Politik ist die Lehre vom Möglichen” („A politika a lehetséges művészete”).
A moderátor kérdésére Csaba arról beszélt, hogy Mueller konkrét javaslatai közül a dollár tartalékvaluta szerepének megszüntetését nem tartja kivitelezhetőnek, míg a jól működő felosztó-kirovó rendszerekkel szimpatizál ugyan, de nem hisz annyira az államban, illetve annak vezetőiben, hogy kellő önmérséklettel kezelnék a megtakarításokat.
A 2025-2027-es időszakra az S&P Global Ratings azzal számol, hogy a magyar gazdaság 2,8 százalékos reálnövekedést ér el éves átlagban – értékelte a Makronóm Intézet elemzője a péntek esti döntést.
A végéhez közeleg az MCC Vezetőképző Akadémia jelentkezési időszaka. A program vezetőjével, Túri Péterrel beszélgettünk a képzés lényegéről és a jelentkezés feltételeiről.
Munkahelye elvesztését kockáztatja, aki a táppénzzel csal.
p
2
1
5
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 9 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Palepoli
2016. március 24. 08:14
"hogy 1972 óta az amerikai egyetemeken (és a világ más részein is) megszűnt az a követelmény, amely a közgazdász diploma megszerzését elmélettörténeti ismeretekhez kötötte"
Mi történt 1972-ben??? Semmi, ez egy folyamat volt
"Csaba László ennek kapcsán kifejtette, hogy régen egészen elképzelhetetlen volt, hogy egy tudományterület a saját történetének alapos ismerete nélkül létezzen"
No ha tényleg ezt mondta, akkor iszonyú tájékozatlan. A természettudományok a saját történetüket kultúrtörténetnek tartják már régóta, muzeológusok, tudományfilozófusok, tudománytörténészek terepe, nem a fizikusoké. Ugyanez igaz a matematikára.
"Lánczi szerint ebből az következik, hogy a régi dolgokra nincsen szükségünk, a történelem helyét a tudományban átvette a historicizmus, ami díszletté silányítja a történelem jelentőségét. Lánczi szerint igazi áttörés, hogy Mueller műve szakít ezzel a felfogással."
Áttörés? Olvasson elmélettörténeti munkákat (könyvek, folyóiratok szép számmal léteznek) azokban ez közhely.
"Mike Károly lényegesen pozitívabb véleménnyel van a kortárs közgazdaságtanról, szerinte elég csak megnézni, hogy a legjelentősebb közgazdászok munkásságában milyen fontos szerepet kap az eszme- és elmélettörténet."
Vajon kikre gondolt? A nagy sztárok (Krugman, Mankiw és társai) számára az elmúlt 5 év cikkei fontosak, a haveri körből. Érdekes lett volna, ha példákat mond a jelentős közgazdászokra is és az elmélettörténet fontosságára is.
A mainstream gazdasági modell elhanyagolja az emberi kapcsolatokat a gazdaságtanban a neoliberális eszme hatására. Ezt a hibát igyekszenek korrigálni vagy esetleg új alapokra helyezni a gazdaságtan megújítói, konzervatívok és szocdemek egyaránt. Trautmann László is a társas kapcsolatoknak jelentőségét emeli ki az individuális indíttatású tanokkal szemben.
Előbb-utóbb majd csak lesz egy jó gazdasági modellünk.
Nem értem, amit ír: - (idézek) -
("...a hitelt nem már megtermelt jövedelemből adják, hanem annak a fedezete a gazdasági növekedés.") Amennyire tudom (?), a hitel, - az egyenlőtlenül fejlődő ágazatok (vállalkozások) közül a kevésbé prosperálóktól - áramlik olyanokba, melyekben jobbak a profitkilátások. És ezek révén növekedik a gazdaság. Az általános növekedést (termelés/fogyasztás bővülést) hosszú időtávban követi a forgalomban lévő pénz mennyisége oly módon, hogy a válságok során e feszültségek mindig kiegyenlítődnek. (Ez az, aminek elvileg tompítható a hatása, teszem azt, hogy nem okvetlen indul el egy háborús mozgolódás egy ilyen gazdasági jelenség következményeként...)
("...Ez a rendszer nagyszerűen segítette a gyarmati terjeszkedést, de most már nincs kit gyarmatosítani...") A gyarmatosítás előtt és után is voltak olyan világgazdaságot élénkítő tényezők (természeti, politikai, piaci, technikai), melyek kiválóan ösztökélték a bővülést.
("...Növekedés nélkül viszont nincs új hitel, a visszafizetéssel pedig egyre csökken a rendelkezésre álló pénz...") Említettem, hogy VAN új hitel, mert folyamatosan változhatnak a feltételek, meg növekedés is van, még ha nem is a gyarmatosítás miatt. Aztán a visszafizetéssel miért csökkenne pénz, hiszen éppenséggel újabb befektetési lehetőséget kínál a szabad tőke?
("...ezt csinálják a nyugati jegybankok, csak nem mindenkinek adnak a pénzből, hanem csak az "arra érdemeseknek...") A jegybank nem AD pénzt, hanem hitelez. Még akkor is, ha az "pénzteremtő hitel". Mert kötelezettséggel jár. És tudtommal nem válogat! Annyit tesz csak, hogy természetesen bankon keresztül helyezi ki a pénzt, magyarul a bank hitelt vesz fel, és azt forgatja a saját üzleti érdeke, és haszna szerint. Akárki akármit mond és hisz e kérdésben, de általánosan, hosszabb időtávban a bankrendszernek egyetlen meghatározó motivációja működik: a haszon. Természetesen - hiszen, az is csak egy üzleti vállalkozás.
Az egész probléma onnan indul, hogy a jelenlegi, eredetileg az angolok által bevezetett résztartalékos bankrendszerben a hitelt nem már megtermelt jövedelemből adják, hanem annak a fedezete a gazdasági növekedés.
Ez a rendszer nagyszerűen segítette a gyarmati terjeszkedést, de most már nincs kit gyarmatosítani.
Növekedés nélkül viszont nincs új hitel, a visszafizetéssel pedig egyre csökken a rendelkezésre álló pénz, ami által aztán már a többi hitelt vissza sem fizetik, mert különben pénz hiányában leállna a gazdaság.
Át kell térni állami deficit finanszírozásra úgy, hogy a jegybank fokozatosan mindenkinek kinyomtat bizonyos mennyiségű pénzt, ami segíti a hitelek törlesztését.
Lényegében ezt csinálják a nyugati jegybankok, csak nem mindenkinek adnak a pénzből, hanem csak az "arra érdemeseknek".
Így ér össze a közgazdasági elmélet milyensége az elosztás egyenlőtlenségének a problémájával.
Modern Monetary Theory
https://en.wikipedia.org
/wiki/Modern_Monetary_Theory
Chartalism
https://en.wikipedia.org/wiki/Chartalism