Novák Katalin: Csak gyerekszámtól függ a használt lakásos csok

2016. február 08. 07:54

Novák Katalin EMMI-államtitkár emlékeztetett arra: változtak a csok szabályai, elsősorban a használt lakásokkal összefüggésben, mivel tavaly is az igénylők jelentős többsége használt lakáshoz vette igénybe a csokot. Korábban használt lakásoknál az ingatlan méretétől is függött a támogatás mértéke, ezt most az újépítésűekhez hasonlóan már csak a gyerekszám határozza meg. Változás az is, hogy a használt ingatlanok vásárlásánál már 35 millió forint az értékhatár maximuma.

2016. február 08. 07:54

A héten megjelenik a két rendelet, amely a használt és az új lakásokra vonatkozó családi otthonteremtési kedvezmény (csok) részleteit foglalja össze – mondta Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára azt mondta, hogy a csok nagyon komoly otthonteremtési program, amellyel egy fennálló, reális igényre adnak jó választ. 

Emlékeztetett arra, hogy a programmal két célja is volt a kormánynak: a demográfiai helyzet javítsa és a gazdaságélénkítés. 

Novák Katalin felidézte: korábban sokféle szabály vonatkozott a támogatásokra, a kormány pedig ígéretet tett arra, hogy áttekinti a tapasztalatokat, és két új rendeletben foglalja össze az otthonteremtési kedvezménynek a használt, illetve új lakásokkal kapcsolatos szabályait. Mint mondta, a rendeletek kodifikációja még tart, de a héten megjelennek. Hozzátette: arra törekedtek, hogy megszüntessék a rendszer bonyolultságát.

Az államtitkár utalt arra, hogy változtak a csok szabályai, elsősorban a használt lakásokkal összefüggésben, mivel tavaly is az igénylők jelentős többsége használt lakáshoz vette igénybe a csokot. Mint mondta, korábban használt lakásoknál az ingatlan méretétől is függött a támogatás mértéke, ezt most az újépítésűekhez hasonlóan már csak a gyerekszám határozza meg. Változás az is, hogy a használt ingatlanok vásárlásánál már 35 millió forint az értékhatár maximuma.

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mer-kell
2016. február 08. 16:44
Ha csak a gyerekek száma számít, némi ügyességgel bármelyik gádzsó családi házhoz is juthat önerő nélkül egy kis faluban. A szomszédok áldani fogják a CSOKot
Secnir
2016. február 08. 08:34
"Mint mondta, korábban használt lakásoknál az ingatlan méretétől is függött a támogatás mértéke, ezt most az újépítésűekhez hasonlóan már csak a gyerekszám határozza meg." ismétlem, hogy megértsék nyugdíjas tévénézőink is: CSAK A GYEREKSZÁMTÓL FÜGG A CSOK AZ ÚJÉPÍTÉSŰ LAKÁSOKNÁL!* *meg attól, hogy hol dolgozik, mennyit keres, mióta van rendszeres jövedelme, ismeri-e a jegyzőt, tagja-e a fidesznek vagy a kdnp-nek...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!