Nincs megegyezés a terrorveszélyhelyzetről az ellenzéki pártokkal

2016. április 08. 12:51

Bár Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője szerint a módosítás össze fog jönni, mert a Jobbik és az LMP is egyetért a kormánypártok szándékával, a Jobbik és az LMP is jelezte, hogy a kormány javaslata ilyen formában elfogadhatatlan. Schiffer András rendre is utasította a kormányoldalt, amiért kommunikációs manőverekre használja a tárgyalásokat.

2016. április 08. 12:51

A Fidesz frakcióvezetője szerint konszenzus alakult ki a kormányoldal, valamint a Jobbik és az LMP között abban, hogy alkotmánymódosításra van szükség a terrorveszélyhelyzettel kapcsolatban, a kérdés rendezésében pedig már csak jogdogmatikai nézeteltérések maradtak.

Kósa Lajos előremutatónak és megegyezés közelinek nevezte a pénteken Honvédelmi Minisztériumban tartott többpárti egyeztetést, amelyet követően újságíróknak elmondta, a távol maradt MSZP kivételével valamennyi párt egyetértett abban, hogy a párizsihoz és a brüsszelihez hasonló terror veszélyének elhárítása olyan azonnali beavatkozásokat igényel, amelyek alapvető jogok korlátozásával járnak, és erre kizárólag különleges jogrendben van lehetőség.

A tárgyalás részvevőinek arról kell még megállapodniuk, hogy a terrorveszélyhelyzetre vonatkozó különleges jogrend egy új pontként jelenjen meg az alaptörvényben, vagy egy már meglévő alaptörvényi szabályozást terjesszenek ki erre az esetre – fejtette ki Kósa Lajos. Aláhúzta, csak olyan megoldást tartanak elfogadhatónak, amely a magyar emberek biztonsága mellett garantálja az alapvető emberi jogok érvényesülését, az alkotmányos rendet, a demokráciát és a szabadságot.

A kormánypárti politikus jó megoldásnak nevezte, ha a terrorveszélyhelyzetet a büntető törvénykönyvben (Btk.) szereplő tényállás alapján határoznák meg. Emlékeztetett: pártja korábban ellenzéki pozícióból egyszer már megszavazott egy új különleges jogrendet a katasztrófahelyzettel kapcsolatban. Kósa Lajos közölte, a tárgyalás következő fordulója már konkrét szövegjavaslatokról szól majd.

Jobbik: Túlhatalmi törekvésről van szó

A Jobbik nem ellenzi az alkotmány terrorveszély-helyzettel kapcsolatos módosítását, ugyanakkor nem enged a kormány azon „túlhatalmi törekvéseinek”, amelyek nem a magyar emberek biztonságát, hanem pártpolitikai célokat szolgálnak. Mirkóczki Ádám, az ellenzéki párt parlamenti képviselője, szóvivője bizakodásra okot adónak nevezte a terrorveszély-helyzet bevezetéséről a Honvédelmi Minisztériumban pénteken folytatott többpárti egyeztetést.    

Megjegyezte ugyanakkor, hogy a megbeszélés elején komoly vitát váltott ki, hogy a kormányoldal kis módosításokkal ugyanazzal a javaslattal érkezett, mint amit januárban már elutasítottak. A jobbikos politikus szerint azonban később a honvédelmi miniszter és a kormánypárti képviselők is kompromisszumot mutattak az ellenzéki kifogásokra, a vita pedig most már elsősorban arról szól, hogy az alkotmányban létrehozzanak egy új, különleges jogrendet a terrorveszély-helyzetre vagy azt adaptálják egy már meglévő szabályozásba.

Kiemelte, a Jobbik elfogadhatatlannak tartja a pártpolitikai érdekek megjelenítését az alkotmányban és csak olyan változtatást támogatnak, amely növeli az ország biztonságát. Mirkóczki Ádám emlékeztetett, pártja több módosító indítványt is megszövegezett, amelyek tartalma reményeik szerint megjelenik majd a végleges javaslatban is. 

LMP: A kormányoldal hajlandó a megegyezésre, de közel sincs konszenzus

Az LMP közlése szerint lekerült a tárgyalóasztalról a kormány eredeti tervezete a terrorveszélyhelyzetről, mivel az ellenzék kijelentette, nem lesz partner abban, hogy a miniszterelnök és a kormány „bemondásra azt csináljon, amit akar”.

Schiffer András, az ellenzéki párt frakcióvezetője a pénteken a Honvédelmi Minisztériumban tartott többpárti egyeztetés után azt mondta, a kormányoldal szándékot mutatott a megegyezésre úgy, hogy „mindenféle biankó csekkek nélkül” módosítsák az alaptörvényt.

Közölte, az LMP elsősorban azt szeretné, ha „nem babrálnának” a terrorfenyegetettség fogalmával, hanem azt a büntető törvénykönyvben (Btk.) szereplő megfogalmazásokhoz kötnék. Úgy fogalmazott: világossá tette, hogy "az ibizai partihangulat fenntartásában" nem lesznek partnerek, ha valóban az emberek biztonság az elsődleges cél, akkor viszont azt kérik, vegyék komolyan az LMP álláspontját is.

Az ellenzéki politikus megjegyezte, a Fidesz továbbra sem adott választ arra, hogy februárban miért állt fel a tárgyalóasztaltól és két hónapig miért nem tartotta fontosnak javaslatát.

Az LMP frakcióvezetője az Indexnek elmondta: a kormány javaslatát az LMP továbbra sem tudja tárgyalási alapnak tekinteni, mert a januárihoz tervezethez képest nem tartalmaz érdemi elmozdulást. Hozzátette, hogy Kósa Lajos pártokon átívelő konszenzusról szóló nyilatkozata nem állja meg a helyét, hiszen egyetlen ellenzéki képviselő sem szavazna igennel jelenleg a javaslatra. Schiffer András szerint az érdemi előrelépést kockáztatja a kormányoldal, ha kommunikációs manőverekre használj

Összesen 90 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
liberálzöld.
2016. április 09. 11:11
Még ha őszinte lenne is a kormány javaslata (bár nem az, hanem merő sunyiság az egész), akkor sem kell csodálkoznia az ellenálláson. Az a "kormány" amely ilyen pofátlanul, nyíltan lopja és herdálja a közvagyont, passzolja át a neki kedves maffiózóknak, az ne csodálkozzon azon, hogy elhajtják a halál f@xára bármivel, ami újabb visszaélésre adhat alkalmat.
balbako_
2016. április 09. 08:05
De jó! Már itthon is vannak bűntársaik a migránsoknak!
csuka
2016. április 08. 19:06
„A Fidesz-közeli Magyar Idők kénytelen lesz a Fővárosi Törvényszék elsőfokú, még nem jogerős ítélete szerint helyreigazítást közölni egy olyan cikk miatt, melyben súlyos valótlanságokat állított a legerősebb ellenzéki pártról. Egy Telegraph-cikkre hivatkozva, de – mint a tárgyaláson kiderült – még azt is pontatlanul idézve állították azt, hogy a Jobbikot Oroszországból finanszírozzák, és hogy a párt egy orosz banktól más európai szervezetekkel együtt több milliós kölcsönben részesült. Jellemző a kormánypárti médiamanipulációra, hogy a fideszes lap a bírósági tárgyaláson még csak meg sem próbálta konkrétumokkal igazolni nyilvánvalóan hazug állítását, így a Fővárosi Törvényszék nem hozhatott más döntést, mint a kormányzati szócsőként működő napilapot helyreigazítás közzétételére kötelezte - áll a Jobbik pénteki közleményében.” http://alfahir.hu/fideszes_napilap_banhatja_a_jobbikrol_terjesztett_hazugsagokat
adam
2016. április 08. 16:50
Álproblémázó balról nem is számítottunk másra. A jobbik szánalmas picsogása viszont még mindig, vagy inkább újra meg újra meglep. A radikális párt... muhahaahahhaha
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!