A közterhek csökkentését tervezi a kormány

2016. május 04. 08:42

Áfacsökkentést és a családi adókedvezmény növelését tervezi a Nemzetgazdasági Minisztérium. A gazdasági tárca benyújtott törvényjavaslata alapján jól járnak a kkv-k és azok, akiknek adótartozása van, az adócsomag vesztesei között lesznek várhatóan dohányosok, valamint a Google is.

2016. május 04. 08:42

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden benyújtotta az Országgyűlésnek az adócsomagot, amely – ha a parlament elfogadja – jövőre több ponton is csökkenti a közterheket, ennek köszönhetően jelentős összeg marad a lakosságnál. Az üzemanyagok jövedéki adóját a kőolaj világpiaci árához kötnék, az ebből származó bevételt az utak – elsősorban az alsórendű utak – felújítására költené, és nőne a dohánytermékek jövedéki adója. 

A törvényjavaslat szerint a baromfihús, a tojás és a friss tej áfája öt százalékra esik, valamint 18 százalékra mérséklődik az internetszolgáltatás és az éttermi étkezés áfája, aminek következtében legalább 55 milliárd forinttal marad több jövőre a lakosságnál – ismerteti közleményében az NGM. 

Több mint 350 ezer kétgyermekes családnál a havi adókedvezmény újabb ötezer forinttal, harmincezer forintra emelkedik. A kétgyerekes családoknál a tervezett áfacsökkentés és a személyi jövedelemadó-kedvezmény növelése 80-85 ezer forintot hagyhat jövőre. 

Kedvezmények az adótartozóknak, a munkába járóknak és a kkv-knek

A magánszemélyek adótartozás esetén 200 ezer forintig automatikusan hathavi részletfizetést kaphatnak. Csökken a végrehajtás elévülési ideje, ami a szaktárca szerint az adóalanyok érdekét szolgálja, hiszen míg a NAV-nak négy éve van a végrehajtásra, a túlfizetést öt évig lehet visszaigényelni. 

A javaslat tartalmaz egy munkaerő-mobilitást ösztönző intézkedéscsomagot is. Gépkocsival történő munkába járás esetén az adómentes költségtérítés mértéke a mostani kilométerenkénti 9 forintról 15 forintra emelkedik. A munkásszállás kialakításának és fenntartásának kiadásai kedvezményeket élveznek a társasági adóban. Az intézkedésekkel a vállalkozások és a munkavállalók 9 milliárd forintot nyernek a gazdasági tárca számításai szerint. 

A kis- és közepes vállalkozások (kkv) körében 2017-től eltörlik a beruházásösztönző személyi jövedelemadó és társasági adókedvezmények korlátait. A változások a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata) választóknak is kedvezőek lesznek, hiszen jövőre nem kell a kisadózó vállalkozás bevételének tekinteni a megkapott támogatásokat. A kisvállalati adót (kiva) választóknál jövőre 1 milliárd forinttal marad több, ha a módosításokat elfogadják a honatyák. A kiva az eddigi 25 helyett 50 foglalkoztatottig lenne választható.

Az olajpiac újabb terheket kap

A feketegazdaság elleni küzdelem jegyében jövőre a tételes áfa-nyilatkozat értékhatára 1 millióról 100 ezer forintra csökken, az automata berendezéseket bekötik az adóhivatalhoz, az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszer (ekáer) módosításával pedig kiszűrhetőek lesznek a túlpakolt kisteherautókkal szállító csalárd kereskedők. 

Szeptember 1-jétől a gázolaj, a benzin és a petróleum jövedéki adómértékét a kőolaj világpiaci árához kötnék a javaslat szerint. Amennyiben a kőolaj világpiaci ára meghaladja az Országgyűlés által meghatározott küszöbértékét (a javaslat szerint a küszöbérték a parlament döntése szerint hordónként 40 vagy 50 dollár lenne), a most hatályos adómérték nem változna. 

Ha pedig a kőolaj világpiaci ára elérné a küszöbértéket vagy az alá csökkenne, a gázolaj adója literenként 120,35 forint, az ólmozatlan benziné 125 forint, az ólmozott benziné és a petróleumé 129,2 forint lenne, vagyis a gázolaj adója literenként 10, a benziné és a petróleumé 5 forinttal nőne. A többletbevételt a tervek szerint a hazai közutak - elsősorban az alsóbbrendű utak – felújítására fordítanák.

Rosszul járnak a dohányosok és a Google

A dohánytermékekre 2017-től adójegy helyett zárjegy kerül és az e-cigaretta is bekerül a jövedéki termékek köré. Tállai András parlamenti és adóügyekért felelős államtitkár a javaslat benyújtása előtt közölte, hogy a dohánytermékek jövedéki adója az uniós előírások miatt 2017 végére három lépésben 29 százalékkal emelkedik, az első lépésre 2016. szeptember 1-jéig kerül sor.

A javaslat kiegészíti a reklámadóról szól törvényt is, az indoklás szerint a „magyar google-adó” biztosítja azt, hogy a Magyarországon gazdasági tevékenységet végző világcégek se mentesülhessenek a közteherfizetési kötelezettség alól. A javaslatban szereplő „eszköz a reklámadó-kötelezettség teljesítésének kikényszerítésére szolgál”. Így például 10 millió forintos, többször ismételhető, exponenciálisan növekvő bírsággal számolhat az a Magyarországon adózóként nem nyilvántartott reklám-közzétevő, amely – az adóhatósági felhívás ellenére - nem tesz eleget bejelentkezési kötelmének – olvasható az indoklásban.

Összesen 41 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
SwordFish
2016. május 05. 10:31
Miközben meg emelné a jövedéki adót. Egyik kézzel adni, másikkal elvenni. Engem ez az MSZP módszereire emlékeztet. >:-I
Tintamin
2016. május 04. 16:31
Jönnek a választások, kell a népet etetni, hogy utána lehessen megint fejni...
liberálzöld.
2016. május 04. 13:07
Jól kiqrt az alacsony olajár fidesz-maffiával. Csökkentek az ellopható pénz mennyisége, nem kicsit, hanem nagyon. Ez tarthatatlan! Ne hogy már jól járjon a pógár az olcsó olajárral. Fizessen a NER-társ!
liberálzöld.
2016. május 04. 12:56
Azonnali adó és járulékcsökentés. Ezt követelte a felcsuti suttyó 2008 körül. És meg is lett! Csak el kellet telnie 8-10 évnek és egy-két brutális a dónövelésnek. Megy ez, csak ki kell várni! Már ha ezt a mostanit jelentősnek lehet nevezni. Persze azonnalinak is lehet nevezni, csak erős NER szemüveg kell hozzá.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!