Kikéri az állami energiacégek szerződéseit a Jobbik

2016. május 07. 15:39

Mivel a költségvetési salátatörvény egy eldugott passzusa az állami cégek szerződéseit kivenné a közérdekű adatok köréből, a Jobbik még az utolsó pillanatban megpróbálja kikérni az állami energiacégek ötmillió forint feletti szerződéseit. Ha valahol korrupciót gyanítanak, feljelentést fognak tenni – ígérte Kepli Lajos.

2016. május 07. 15:39

A Jobbik hétfőn postázza azokat a megkereséseket, amelyekben az állami fenntartású energetikai cégek ötmillió forint feletti szerződéseit kérik ki – erről Kepli Lajos, a párt országgyűlési képviselője beszélt szombati budapesti sajtótájékoztatóján.

A politikus szerint ezt addig szeretnék megtenni, amíg lehetőségük van rá, hiszen a közelmúltban megjelent, a költségvetést megalapozó törvényjavaslatban foglaltak szerint az MNB és a posta után az állami energetikai cégeknél sem tenné lehetővé a kormány, hogy az állampolgárok megismerjék, ezek a cégek mire költötték az adóforintokat.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium előtt tartott sajtótájékoztatón Kepli Lajos úgy fogalmazott: elfogadhatatlan állapot, hogy egyre nagyobb mértékben korlátozzák a közérdekű adatkikérést, és megpróbálják eltitkolni az olyan ügyleteket, amelyek e nélkül is napvilágra kerülnek.

A politikus hozzátette: a kikért szerződések áttanulmányozása után, ahol korrupció gyanúja merül fel, megteszik majd a büntetőfeljelentést. A Jobbik mintegy félszáz levelet küld szét közérdekű adatigénylés címén.

Összesen 45 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Wendriner
2016. május 08. 23:38
keplilali :szélberni , 1:1
thymian
2016. május 08. 18:39
Basszátok meg zavarjátok el ezt a tetű kormányt, mert mindenkit földönfutóvá akar tenni. "Megoldotta az állam a nyugdíjasok ügyét, kötelezi a gyerekeiket a szülőtartásra Megjelent: 2016. máj. 06. péntek, 04:44 Az új Polgári Törvénykönyv Negyedik Könyvét érintő legújabb módosítás , amelyet 2016. május 3-án terjesztettek az Országgyűlés elé bevezetné a kötelező szülőtartást. Az Alaptörvény XVI. cikke a gyermekek szüleik iránti felelősségviseléséről szól és előírja azt, hogy rászoruló szüleikről a nagykorú gyermekek kötelesek gondoskodni. Megjelenik ez a kötelezettség a családok védelméről szóló törvényben [2011. évi CCXI. törvény 14. §] is, amely kimondja, hogy idézem: „a nagykorú gyermeknek külön törvényben foglaltak szerint tartási kötelezettsége áll fenn azon szülőjével szemben, aki magát önhibáján kívül nem képes eltartani”. A Ptk. a rokontartás normái között fogja rendezni a szülőtartás részletes szabályait, vagyis a jövőben a szülőtartásra a rokontartás általános szabályai fognak vonatkozni. Kiemelték az indoklásban, azt is, hogy a nagykorú gyermekek szüleik iránti tartási kötelezettsége az egyéb rokontartási kötelezettséghez képest kiemelt jelentőséggel bír. Ezért a minisztérium indokoltnak találta, hogy másképp fogja kezelni az efajta tartási kötelezettség elmulasztását is. A Javaslat szerint bevezetnek egy új „megtérítési igényérvényesítési” lehetőséget ez olyan esetben alkalmazható,ha a tartásra köteles gyermek helyett, olyan személy gondoskodik a tartásra önhibáján kívüli okból rászorult szülő szükségleteinek ellátásáról , akinek ez nem lenne kötelezettsége. Az ilyen indokoltan nyújtott ellátás ellenértékének megtérítését, az ellátás nyújtásától számított egyéves jogvesztő határidőn belül, a tényleges tartást nyújtó személy követelheti majd a tartásra kötelezhető gyermektől. Ez a módosítás arra irányul, hogy olyan esetekben is lehessen követelni a ki nem fizetett térítési díjat a tartásra kötelezett gyermektől, amikor az idős személy a szociális ellátásáról függetlenül, hogy állami vagy egyházi fenntartású intézmények (nem térítésmentes szociális ellátás juttatásával) gondoskodnak és a rászoruló idős személy az ellátás ellenértékét egyáltalán nem, vagy csak részben tudja fizetni, tehát ilyen esetben a költségeket a tartásra kötelezett gyermektől lehet követelni. Az indokolás kiemeli azt a tényt, hogy ez az új szabály teljesen független attól az általános szabálytól, amely szerint a járási hivatal is indíthat pert (természetesen a szülő egyetértésével) a szülő érdekében a szülőt illető tartás megfizetése miatt." Tönkreteszik a fiatalokat is. Így aztán biztosan sokan fognak gyereket vállalni, ha a szüleiket is kötelezően nekik kellesz eltartani.
zőldsas
2016. május 08. 07:54
Azért valaki kikérhetné ennek a cuki Vonának a diplomamunkáját vagy csak olyan van neki mint a másik DK-s jelöltnek.
nanahan
2016. május 08. 01:10
Jobbik, TASZ, együtt basz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!