A magyar föld I.

2016. augusztus 29. 11:04

Andrásfalvy fejében a mezőgazdaság egyfajta népművészeti különlegességnek tűnik. Holott nem az. Nagyon nem.

2016. augusztus 29. 11:04
Aristo

„Andrásfalvyt nagyon régen ismerem, még az MDF alakítása körüli időkből. Ő volt a megyei elnök, én meg egy helyi, és azidőtájt az elnökök tanácsa (vagy mije) irányította a megyei MDF-szervezetet. Persze gyorsan kiderült, hogy mindez álca, a döntéseket valahol Pesten hozták, a mi dolgunk a bólogatás volt. Aki vitatkozott, azt utálták, aki hízelgett, abból képviselő lett; hamarosan ki is léptem, mert nem volt nekem való a dolog.

Andrásfalvyhoz már akkoriban is nagyon ellentmondásos volt a viszonyom. Egyrészt nagyra becsültem, mert egyenes, igaz, a szakmájában nagytudású ember volt, de ugyanakkor egy furcsa érzékcsalódás áldozata is. Már akkoriban is összekeverte a néprajzot a mezőgazdasággal. Az ő fejében a legények és leányok egész nap énekeltek, kapáltak, majd este ünneplőbe öltöztek, elmentek a fonóba és záró akkordként lajbiban és pruszlikban eljárták a kisvárdai jánykanyomorítót. Ez önmagában még nem lett volna baj – mindenki abban hisz amibe akar – csak ez a szemlélet uralkodott akkor is, mikor az MDF mezőgazdasági politikájáról esett szó. Ez pedig ott – mint később bebizonyosodott – pusztító hatású volt.

A FENT EMLÍTETT CIKK IGAZOLJA, HOGY EZ A HELYZET MIT SEM VÁLTOZOTT. BERCI BÁCSI FEJÉBEN TOVÁBBRA IS A MEZŐGAZDASÁG EGYFAJTA NÉPMŰVÉSZETI KÜLÖNLEGESSÉGNEK TŰNIK. HOLOTT NEM AZ. NAGYON NEM.

Az írás elején a falvak problémáit elemzi, első helyen említve a földhiányt; a nagyüzemek elbirtokolták a földet, a falusiak ott maradtak munka és megélhetés nélkül írja. Az, hogy a nagyüzemek, illetve a nagyüzemek párttag vezetőiből verbuválódott új-földesurak elbirtokolták földet, az igaz. Az, hogy emiatt munka nélkül maradtak a helyiek, már csak részben igaz. A helyiek ugyanis legnagyobbrészt a TSZ felbomlását követő radikális termeléstechnológiai váltás és a kereslet drasztikus visszaesése – lásd: Szovjet-piac – miatt lettek munkanélküliek. A termeléstechnikai váltás a nagyobb fokú gépesítettséget és a munkaigényes állattenyésztés felszámolását jelentette.

A földek elrablása évekkel később, az elhibázott kárpótlás kapcsán vált csak véglegessé. A ’90 utáni falusi munkanélküliséget egyébként is csak részben lehet a mezőgazdaság összeomlásának számlájára írni. A város környéki falvak lakossága ugyanis ingázóként a városban dolgozott, de a faluban lakott. Ők is munka nélkül maradtak, de a mezőgazdaság már nem érdekelte őket, akkorra lélekben városlakók lettek. Be is költöztek, amint tehették.”

Összesen 84 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szemlelo
2016. augusztus 30. 09:05
Igen, és akkor mi is azt a moslékot esszük, mint az amerikaiak. (Hamburger az ételek királya!)
yes_we_can
2016. augusztus 30. 01:24
ESTERHÁZY PÉTER:Földet vissza nem veszek!
kjkj945
2016. augusztus 29. 15:43
Piros, fehér, zöld, ez a magyar föld. Magyarország a mi hazánk, miénk ez a föld, kis zászló a kezemben, piros, fehér, zöld. MAGYAROK VILÁGHIMNUSZA Halló magyar. Hol vagy, felelj. Halló magyar, hallasz, felelj. Bármerre vitt a sors, hív az ősi Föld. Zászlója még ma is; Piros fehér Zöld! Halló magyar. Kárpát, felelj. Halló magyar. Erdély, felelj. Bármerre vitt a sors, hív az ősi Föld. Szívedben megmaradsz; Piros Fehér Zöld! De messze van, Amerika. Szegény magyar, hol van haza. Bármerre vitt a sors, hív az ősi Föld. Véredben megmaradsz; Piros Fehér Zöld!
kulalak
2016. augusztus 29. 15:19
El kell olvasni az eredetit. A TSz melléküzemágak múltja-jelene mellett ez is mai valóság. "Amit csak szégyenlős utalással említ a szerző, pedig döntő jelentőségű, az a falvak etnikai összetételének gyors változása. ... Köszönhetően a magyar lakosság elvándorlásának és a cigányok szaporaságának."
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!