Törökország: őrizetbe vették a Cumhuriyet főszerkesztőjét

2016. október 31. 10:27

Őrizetbe vették a Cumhuriyet című török kormánykritikus lap főszerkesztőjét hétfőn, valamint a lap több munkatársánál házkutatást tartottak. Azzal gyanúsítják őket, hogy bűncselekményt követtek el a július 15-ei puccskísérletért felelőssé tett Fethullah Gülen vezette nemzetközi hálózat, valamint a Kurdisztáni Munkáspárt szeparatistái nevében.

2016. október 31. 10:27

Őrizetbe vették a Cumhuriyet című kormánykritikus ellenzéki napilap főszerkesztőjét hétfőn Törökországban, Murat Sabuncut és az egyik publicistáját, Güray Özt az otthonukban tartott házkutatáskor – jelentette maga az újság internetes oldalán. A beszámolót az Anadolu török állami hírügynökség is megerősítette. A rendőrség házkutatást tartott a lap igazgatótanácsa vezetőjének otthonában is, Akin Atalay azonban külföldön tartózkodik.

A Sabah című kormányközeli napilap értesülései alapján összesen 14 igazgatósági tag és újságíró – köztük Can Dündar, a napilap korábbi főszerkesztője – ellen adtak ki elfogatóparancsot, de ő hónapokkal ezelőtt Németországba költözött. Egy további személynél idős korára való tekintettel csak házkutatást tartanak majd.

Az illetékes ügyészség közölte: a gyanúsítottak állítólag bűncselekményt követtek el a július 15-ei puccskísérletért felelőssé tett Fethullah Gülen muzulmán hitszónok vezette nemzetközi hálózat, valamint a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) szeparatistái nevében, bár nem tagjai a terrorszervezeteknek.

Törökországban az elmúlt három és fél hónapban több mint 37 ezer embert vettek őrizetbe és mintegy százezer közalkalmazottat menesztettek vagy függesztettek fel munkaköréből a júliusi összeesküvéssel kapcsolatban. Az ellenzéki pártok és jogvédő szervezetek szerint a kormány arra használja fel az incidens után bevezetett rendkívüli állapotot, hogy leszámoljon mindenkivel, aki az övétől eltérő véleményt hangoztat. A nyomozások a haderő mellett főként a rendőrséget, a csendőrséget, a parti őrséget, az igazságügyet, az oktatást, az egészségügyet és a médiát érintik.

Fotó: Cumhuriyet

 

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Fahrenheit 451
2016. december 01. 18:54
elnézést kérek.. véletlenül lájkoltam a rossz hírt..
Fahrenheit 451
2016. november 20. 15:47
"szijjarto petike kovetelte mar ma, hogy: tiszteletet erdogannak?" hát azt, hogy a törökök is kapjanak vízumentességet Koszovóval, Ukrajnával együtt? http://mandiner.hu/cikk/20151209_szijjarto_vizummentesseget_adna_koszovonak
Fahrenheit 451
2016. november 20. 15:47
Kemal Atatürk szabta a török hadsereg feladatául, hogy lépjen fel diktátor ellen.. de Szulejmánt hogy érted?
cutcopy
2016. november 15. 19:07
Nálunk meg csak eljátszották mint ha hasonló történt volna, pedig kijárt volna a népszabisoknak..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!