Hűtlen kezelési ügy a TEK-nél

2017. január 31. 14:22

Több mint fél éve nyomoznak egy, a Terrorelhárítási Központot érintő hűtlen kezelési ügyben. A feljelentést maga a TEK főigazgatója, Hajdu János tette meg. A nyomozásról először az Index számolt be, amely azt írja: egy közbeszerzéssel kapcsolatos ügyről lehet szó, ami miatt már távoznia kellett a gazdasági igazgató-helyettesnek is.

2017. január 31. 14:22

Hűtlen kezelés miatt nyomoz a TEK főigazgatójának feljelentése alapján a Központi Nyomozó Főügyészség – közölte Nagy Andrea, a főügyészség szóvivője az MTI érdeklődésére. A szóvivő tájékoztatása szerint Hajdu János, a Terrorelhárítási Központi főigazgatója által tett feljelentés alapján a Központi Nyomozó Főügyészség Budapesti Regionális Osztálya tavaly június 17-én rendelt el nyomozást hűtlen kezelés bűntette miatt ismeretlen tettes ellen. Közölte azt is, hogy arról, hogy mit tartalmaz a feljelentés, illetve hogy pontosan milyen cselekmény miatt nyomoz az ügyészség, az eljárás érdekeire figyelemmel jelenleg nem adhat tájékoztatást.

Azt azonban tudatta, hogy a nyomozás jelenleg is folyamatban van, annak határideje február 17-e, amely szükség esetén meghosszabbítható. Az ügyben gyanúsítotti kihallgatásra nem került sor.

A TEK az MTI megkeresésére azt közölte, hogy a belső ellenőrző tevékenység során tártak fel „néhány gyanús és feltehetően jogellenes cselekményt gazdasági területen”. „A TEK vezetésének következetesen képviselt álláspontja, hogy soraiban csak erkölcsileg és büntetőjogilag teljes mértékben feddhetetlen munkatársakat alkalmaz, ezért haladéktalanul megtette a megfelelő lépéseket és feljelentéssel élt a hatáskörrel rendelkező Központi Nyomozó Főügyészség felé” – írták. 

Az Index kedden írta meg, hogy hűtlen kezelés miatt folytat nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség egy olyan ügyben, amely a TEK egyik közbeszerzésével kapcsolatos. A lap azt írta, hogy a TEK gazdasági vezetésének egyik tagja fiktív munkálatokért is fizetett egy külsős cégnek egy több tízmillió forintos épületfelújításnál.

A portál arról is ír: bár hivatalosan nem erősítették meg, de több forrásból is úgy értesültek, hogy a belső vizsgálat után távoznia kellett a TEK-től a szervezet gazdasági igazgató-helyettesének.

(MTI)

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ald0 Raine hadnagy
2017. január 31. 20:40
Ezek a tetves fideszesek már saját magukat is meglopják.
pacal
2017. január 31. 19:13
Nem, az nem lehet.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!