Gulyás Mártont 300, Varga Gergőt 200 óra közérdekű munkára ítélték

2017. április 13. 21:12

Gyorsított eljárásban Gulyás Mártont 300, míg Varga Gergőt 200 óra közérdekű munkára ítélte a bíróság nem jogerősen, mert festékes flakonnal dobálták meg a Sándor-palotát azon a spontán tüntetésen, ami azután jött össze, hogy Áder János államfő aláírta a lex CEU-t.

2017. április 13. 21:12

Gyorsított eljárásban közérdekű munka büntetéssel sújtotta a Budai Központi Kerületi Bíróság csütörtökön garázdaság és rongálás miatt Gulyás Mártont és Varga Gergőt, akik hétfőn a Sándor-palota épületére festékes flakonokat dobtak. Az ítélet nem jogerős. A bíróság a flakonokat beszerző Gulyást 300 óra, fizikai munkakörben eltöltendő közérdekű munka büntetéssel sújtotta, egyúttal megszüntette a vele szemben a Pesti Központi Kerületi Bíróság által, ugyancsak garázdaság miatt kiszabott próbára bocsátást. Társának, Varga Gergőnek 200 órányi közérdekű munkát kell végeznie. 

Az ügyész előzőleg próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta, a védők pedig mindkét vádott felmentését kérték, arra hivatkozva, hogy szerintük nem minősül bűncselekménynek védenceik cselekménye. A bíróság a vádhatóság álláspontjával egyezően állapította meg a történteket. 

A Budapesti Nyomozó Ügyészség képviselője a tárgyaláson ismertette: Gulyás Márton és Varga Gergő ismeretlenül maradt harmadik társukkal hétfőn, a Sándor-palota elé szervezett demonstráción narancssárga festéket tartalmazó műanyag flakonok tetejét levették, majd a rendőri sorfal felett a Sándor-palota irányába dobták. Egy-egy flakon eltalálta a Sándor-palotát, festékkel beszennyezte az épület erkélyét és falát. A két fiatalembert csoportosan és nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntettével, valamint műemlék megrongálásával elkövetett rongálás bűntettével gyanúsították meg. A garázdasággal összefüggésben a bíróság álláspontja szerint a cselekmény alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást keltsen, egyúttal kihívóan közösségellenes is volt. 

A bíró Gulyás Márton esetében súlyosbító körülményként vette figyelembe, hogy garázdaság miatt már büntetve volt, továbbá a halmazatot. Az ügyész felfüggesztett szabadságvesztésre vonatkozó indítványát eltúlzónak nevezte a bíró. 

Gulyás Márton a tárgyaláson elmondta: nem ismeri el büntetőjogi felelősségét és szerinte indokolatlanul korlátozták a szabadságát az elmúlt három napban. Mint mondta, egy demokráciában valóban nem számít ildomosnak amit tett, de azért tette, hogy rámutasson: nem független, hanem „pártintézmény” lett a Köztársasági Elnöki Hivatal. 

Varga Gergely a tárgyaláson elmondta: elismeri, hogy megdobta a Sándor-palotát, de nem ismeri el, hogy az garázdaságnak vagy rongálásnak minősülne. 

A BKKB zsúfolásig megtelt tárgyalótermében a hallgatóság soraiban megjelent Mécs Imre volt szabad demokrata, majd szocialista politikus, Szigetvári Gergely, az Együtt választmányának elnöke, Nyakó István, az MSZP sajtófőnöke, valamint Bősz Anett, a Liberálisok ügyvivője. Az ítélethirdetés közben többen méltatlankodásukat fejezték ki, majd többen elhagyták a termet a hallgatóságból. 

Az ítélet nem jogerős, az ellen az ügyészség képviselője súlyosbításért, a védelem felmentésért fellebbezett. A vádlottak a tárgyalást követően szabadon távozhattak a bíróság épületéből. 

(MTI)

Összesen 467 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pinter68
2017. április 14. 13:40
Hol a harmadik "garázda", akire hivatkozva az ügyészség a csoportos garázdaság vádját megalapozottnak tekinti? HOL VAN????
holder
2017. április 14. 13:09
Ilyen szar ügyészt ! A vádpontok közt hol maradt a hivatalos személy elleni emberölés kísérlete ? És a fellebbezésében is csak felfüggesztett börtönt kért tényleges életfogytiglan helyett... Az ügyészség munkájáért a legfőbb ügyész a felelős ezért Polt Péter azonnal mondjon le !
cutcopy
2017. április 14. 12:29
Gulyás milyen alapon beszél a társadalom nevében..? )
wintermari
2017. április 14. 10:26
A helsinki már dolgozik az ügyön!Meg sem áll strasburgig!!!:-))))
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!