Övék a mennyek országa

2017. június 05. 16:22

Érkezik Siklósi Beatrix filmje keresztényüldözésről, amelyet Böjte Csabával együtt készített Észak-Irakban.

2017. június 05. 16:22

Hétfő este 10 óra 10 perckor vetíti a Duna televízió Siklósi Beatrix frissen készült dokumentumfilmjét, amelyet a jezsuita Sajgó Szabolccsal, a ferences Böjte Csabával, valamint a kereszténydemokrata EP képviselő Hölvényi Györggyel Észak-Irakban forgatott, Erbílben Észak-Irak kurdisztáni részén.

A misszió lehetősége Hölvényi Györgytől érkezett május elején, aki Böjte Csabával és Sajgó Szabolccsal, valamint Siklósi Beatrixszal és Marossy Géza operatőrrel együtt érkezett Észak-Irak kurdisztáni régiójába, Erbílbe és környékére. Ez a terület közel van Moszul városához, amelynek egy részét ma is megszállva tartja az Iszlám Állam. 

A magyar delegáció a négy nap alatt ellátogatott menekülttáborokba, ahol találkoztak otthonukból elüldözött keresztény családokkal és a közösséget összefogó papokkal. Ugyancsak találkoztak a térség három keresztény egyháza – az asszír katolikus, az asszír ortodox és a káld egyház – vezetőivel. 

„Az emberi jogokról beszélő nagyhatalmak hamarabb emelnek szót a pandamacik védelméért”

A film alkotói interjút készítettek Nicodemus Sharaf asszír ortodox pátriárkával, aki „indulatosan nyilatkozott arról, hogy senki és semmi nem védi meg őket a világban, az emberi jogokról beszélő nagyhatalmak hamarabb emelnek szót a pandamacik védelméért, mint a keresztényüldözés ellen” – mondta Siklósi Beatrix. Hozzátette, hogy a lengyel származású Andrzej Halimbával, a Segítség a Szükséget Szenvedő Egyháznak (ACN) nevű nemzetközi katolikus segélyszervezet közel-keleti igazgatójával is készítettek interjút. 

A magyar delegáció közös szentmisén is részt vett, amelyen az ACN jelképesen olajfacsemetéket adott át az otthonukba visszatérni szándékozó családoknak, hogy majd saját kertjükbe ültessék el, jelképezve a gyökereiket, azt az elhivatottságot, hogy az üldöztetés ellenére nem hagyják el hazájukat és megőrzik az iraki kereszténységet – fejtette ki Siklósi Beatrix. 

Hozzátette: a „történelmi eseményen” Böjte Csaba áldoztatta az iraki keresztényeket. A szerzetes egy kilenceddel, imával érkezett Észak-Irakba, amelyet Magyarországon és Erdélyben indított el a hívek között a közel-keleti keresztényekért. 

Lakóház-helyreállításra és gyógyszerellátásra adományozunk

„A négynapos út nemcsak forgatás volt, hanem egy misszió, egy zarándoklat: a hétköznapi, valós életet tapasztaltuk meg, találkozhattunk azokkal a keresztényekkel, akiknek elődei már évszázadok, sőt évezredek óta üldöztetésben éltek. Láthattuk, hogyan élik meg a 21. században azt, hogy a hitükért üldözik és gyilkolják őket és láthattuk azt is, hogyan képesek életben maradni” – fejtette ki az MTVA főszerkesztője. 

Siklósi Beatrix kiemelte, hogy Magyarország az egyedüli ország, amely kiemelt figyelmet fordít a Közel-Keleten üldözött keresztényekre, egyebek mellett úgy, hogy külön államtitkárság foglalkozik a segítségnyújtás lehetőségeivel.

A héten Budapestre látogatott Lui Rafael Szakó babiloni káld katolikus pátriárka, aki megállapodást írt alá a kormánnyal 580 millió forint értékű támogatásról, amelyet az iraki Tell-Aszkuf település lakóházainak helyreállítására fordítanak. Emellett a magyar kormány biztosítja az erbíli Szent József Kórház gyógyszerellátását fél éven keresztül. Az észak-iraki utat bemutató 52 perces dokumentumfilm hétfő este 22 óra 10 perctől látható a Duna televízió műsorán.

(MTI)

 

Összesen 43 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2017. június 06. 07:10
Ezekről miért nem írnak a világlapok? Miért nem tudósít róla a helyszínen a CNN? (És a magyar posztkomcsi szennymédia miért kussol?)
afterall33
2017. június 05. 18:57
Oh ezek a szentfazekak! Nézzenek már körül! Közelebb nem akad segíteni való? Minimális lóvé, maximális csinnadratta. Ne tudja a bal kéz, mit csinál a jobb! Ugye, kedves hippokriták. (A TV-film kb. annyiba kerül, mint a segély.)
ottapont
2017. június 05. 18:38
Akik azzal szokták vádolni a kormányt, hogy érzéketlen a háborúk sújtotta szerencsétlenek sorsával kapcsolatban, mert nem segít eleget, nemzetárulással vádolják, amikor segít.
Poszata
2017. június 05. 18:16
A Közel-Keletbe önteni a pénzt, amíg a kárpátaljai gyermekek éheznek, NEMZETÁRULÁS. Aki pedig propagandával támogatja azt, kollaboráns.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!