Persányi Miklós: Kitíltják az autókat a Városligetből

2017. június 23. 15:12

Több zöldterületet, bővülő Állatkertet és kitiltott autókat ígért Persányi Miklós, a Liget Budapest projekt kert- és tájépítészeti miniszteri biztosa az InfoRádiónak adott interjújában. Ígéretet tett arra is, hogy csökkenteni fogják a leaszfaltozott területeket a megújuló Városligetben.

2017. június 23. 15:12

Persányi Miklós miniszteri biztos elmondta, hogy nemcsak a zöldterületek aránya növekszik majd a Városligetben, hanem a Szépművészeti Múzeum környékét is rendbe teszik. Az InfoRádió Aréna című műsorában kijelentette, hogy: „A tömegközlekedésben a Ligetbe kizárólag a 70-es troli beengedését tartjuk lehetségesnek, de azt is a sokkal keskenyebbre vett Zichy Mihály sétányon. Mint ahogy azt sem szeretnénk, hogy a turistabuszok a Ligetben keringjenek, hanem egy sokkal rövidebb útvonalon, a Hősök tere, Műcsarnok, Szépművészeti Múzeum mögött haladva térjenek majd vissza a Dózsa György útra”.

Az elképzelések szerint a Kós Károly sétány nyomvonala is „bezöldül”, illetve megnövelik a Városligeti-tavat, sőt, tervbe vették a régi gyaloghíd viszaépítését is. A miniszteri biztos szerint ezzel párhuzamosan zajlik a Szépművézeti Múzeum környékének rekonstrukciója is, ami év végére be is fejeződik majd.

A beépítettség csökkentése mellett fontos fejlesztések érintik az Állatkertet is. Nemrég adták át az új kiszolgáló zónát, és jó hír a családoknak az állatos élménypark megépülése, ami a Holnemvolt Park nevet kapja. Az állatorvosi központ bővítése pedig lehetővé teszi majd több ezer mentett állat ellátását is. Persányi Miklós rámutatott arra is, hogy míg az Állatkert területe 2014-ben 10,8 hektár volt, a Vidámpark bezárása nyomán jelenleg csaknem 19 hektáros.

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kozmosz
2017. június 23. 20:50
Ezt az ügyet majd schollander lerendezi. De egyenlőre még legel.
Akitlosz
2017. június 23. 19:50
De azért az autósok adója az kell nekik továbbra is.
marko11
2017. június 23. 17:47
Mikor fog "bezöldülni" a Ligetet keresztül szelő Kós Károly sétány? Mert, amíg ez nem történik meg, addig az autók kitiltása csak üres duma.
OrangeOrder
2017. június 23. 16:53
Mibe, hogy valamiért ez se fog nekik tetszeni. Menjetek, védjétek a Népligetet már végre, értem?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!