Megszüntetné a Jobbik a pedagógus-portfóliót

2017. július 19. 11:24

Dúró Dóra elmondta, a kormány oktatáspolitikája hibás, ám a Jobbik új alternatívát nyújt.

2017. július 19. 11:24

A Jobbik megszüntetné a pedagógus portfólió intézményét és az adminisztráció helyett a gyermekekre koncentráló munkát részesítené előnyben – közölte Dúró Dóra, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

A politikus értékelése szerint az ágazati életpályamodell bukás, a kormány oktatáspolitikája pedig már az alapvetéseinél hibás. Mint mondta, az adminisztrációs terhek sokakat visszatartanak attól, hogy részt vegyenek a minősítési eljáráson. Dúró Dóra egyúttal erkölcsileg megengedhetetlennek nevezte, hogy több évtizedes munkaviszonyt követően egyes intézményvezetőket indoklás nélkül, e-mailben vagy telefonon mentsenek fel. Szerinte ezzel a kormány több esetben szembemegy a szakma, a tantestület és a szülők akaratával, s felmerül, hogy politikai indokok állnak mögötte.

A jobbikos politikust kérdezték arról is, a kémkedéssel, valamint költségvetési csalással összefüggésbe hozott Kovács Béla EP-képviselőt szerdán hallgatják ki a Központi Nyomozó Főügyészségen. Azt felelte: reméli mielőbb fény derül az igazságra, a Jobbik megvárja a bíróság jogerős ítéletét, addig az ártatlanság vélelme megilleti a politikust.

(MTI)

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
SilentBob
2017. július 20. 10:44
Külön lenyűgöz az a tehetség, amivel évek óta ugyanolyan ápolatlan molyos se nem növő, se nem rövid festéke kopott hajat tud magának varázsolni. Egy befőttesgumi csodát tesz, Nórik, mer ez is tök ciki.
robipecs
2017. július 19. 18:52
Hát persze megszűntetni azt tudnának: a szociknak is nagyon ment mindig ez. De nem lesz rá alkalmatok, Dórika! :)
írmag
2017. július 19. 17:42
Gribedlis mosolyú, kedvesnek kitalált arc és hazudik.
zazriveczazseni
2017. július 19. 15:40
A kormány oktatáspolitikája ..ar, ebben igaza van Doriskának, de a hölgy ehhez ugyanúgy nem ért mint a tárca élén levő Balogh miniszter úr.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!