Arcátlan kettős mérce Brüsszel részéről: Tusk miatt lezárnák a 7-es cikkely szerinti eljárást Lengyelországban
„Mindez Lengyelország kemény munkájának és határozott reformtörekvéseinek eredménye” – fogalmazott Ursula von der Leyen.
Magyarország ellen koncepciós eljárás folyik kvótaügyben, mert az ország képviseli legerőteljesebben a véleményét a kötelező betelepítést ellenzők közül – mondta Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön.
Egyfajta koncepciós eljárást folytat az Európai Bizottság a kvótaügyben, hiszen nem minden a vonatkozó határozatot be nem tartó tagállam ellen indított kötelezettségszegési eljárást – mondta Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.
Az államtitkár szerint az lehet az oka annak, hogy Magyarország ellen megindította az eljárást az uniós testület, hogy az ország képviseli a legmarkánsabb álláspontot a kérdésben és a pert is vállalta annak érvényesítéséért. Völner Pál közölte: több tagállam nem teljesítette vállalásait a bevándorlók befogadását illetően, vagy egyáltalán nem fogadtak be bevándorlót, vagy csak jóval kevesebbet a vállaltnál, így az eredetileg kitűzött számnak csak a 11,8 százaléka teljesült eddig.
Teljességgel alkalmazhatatlan határozatot hoztak Brüsszelben -»vélekedett. Megjegyezte: Magyarországnak július 13-ig kellett választ adnia az unió felé, hogy miért nem tett eleget a határozatnak, és a válaszban tíz jogi érvet soroltak fel, hogy az országnak miért nem kell betartania a határozatot.
(MTI)