A Jobbik járna jól az iskolázottsági cenzus bevezetésével

2017. augusztus 05. 13:04

A Jobbik támogatottsága számottevően alacsonyabb, a Fideszé nagyobb a nyolc általánost el nem végzettek körében – derül ki a Publicus Intézet közvélemény-kutatásából.

2017. augusztus 05. 13:04

Az elmúlt napokban nagy médiafigyelmet kapott a Jobbik és Dúró Dóra javaslata, melyben iskolázottsági cenzust követeltek – kizárva a választási folyamatból az alapfokú oktatást el nem végzőket.

A javaslattal kapcsolatban számos médium fogalmazott meg érveket, ellenérveket, ám eddig nem volt ismert, kinek kedvezne a választójogi törvény ily módon történő módosítása. Most a Publicus Intézet a Vasárnapi Hírek számára készített közvélemény-kutatásából ez is kiderül.

A kutatásban összevontan kezelték a nyolc általánost el nem végzőket, és az azt teljesítőket is. A Publicus mindezek alapján arra jutott, hogy az iskolázottsági cenzus bevezetése a nagyobbik kormánypártot, a Fideszt érintené legérzékenyebben, de nem járna jól az MSZP és a DK sem. Az esetleges módosítás viszont jelentősen kedvezne a Jobbiknak, de az LMP, a Momentum és a Kétfarkú Kutya Párt is profitálna belőle.

Az adatok azt mutatják, hogy míg a Fidesz támogatottsága a teljes népességen belül 25%, a 8 általánost elvégzők, vagy alacsonyabban iskolázottak körében ez az arány 31%. Így az alacsonyan képzettek körében az MSZP 14% helyett 15%-on, a DK pedig 3% helyett 4%-on áll.

Akit igazán pozitívan érintene a változtatás, az a Jobbik: a 8 általánossal rendelkezők, vagy azt el nem végzettek körében a párt csupán 7%-on áll, a teljes népességen belül viszont ez az arány már 11%.

Összesen 109 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pemete jakab
2017. augusztus 06. 18:40
"A Jobbik támogatottsága számottevően alacsonyabb, a Fideszé nagyobb a nyolc általánost el nem végzettek körében" No itt a bizonyítvány. A fideszeseknek most már papírjuk is van arról, hogy ők a legprosztóbb választói csoport.
pot_ember
2017. augusztus 06. 13:29
A felmérésből kiderül, már a "hülye" sem szavaz a Jobbikra.
pppp
2017. augusztus 06. 09:43
a felvetés nagyon helyes. 1, ne szavazzon akinek nincs 8 osztálya 2, ne szavazzon akinek nincs éretségie 3, ne szavazzon akinek nincs diplomája 4, ne szavazzon a keresztény 5, ne szavazzon a fehérbőrű 6 ne szavazzon akinek neme van pl: férfi,nő tehát maradnak a diplomás, fekete, semleges neműek és muszlimok
Conduct
2017. augusztus 06. 07:49
Gyanùs volt,de így màr èrtem a 40%-ot.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!