Hírnök

2017. augusztus 20. 09:17

Ne most emlegessük a balsorsot, örüljünk annak, ami megvan, például az állam, amelynek létrejötte a pogány Vajkból Istvánná lett királyunk nevéhez fűződik. A gyökereinkről van szó, a magyar történelem legtávolabbi tartományáról, amely még belátható. István tűzzel-vassal megroppantotta a törzsiséget, keresztény monarchiát teremtett, s az államalapítással esélyt adott a Kárpát-medencei népek túlélésének.

2017. augusztus 20. 09:17
Fehér Béla

„A fehérvári királyi temetkezések sorsa szó szerint rémregény. Ami történt, arra nincs mentség. Az ásatásokon előkerült csontvázakat Henszlmann Imre orvos, régész 1874-ben egy kriptába hordatta, ott rejtőztek hat évtizedig, majd ezeket az ereklyéket 1938-ban tekintélyes szakemberek újságpapírba csomagolták, 83 darab faládába pakolták, és elraktározták egy másik kriptába. Ezt a sírhelyet, vagy inkább tömegsírt aztán 1984-ben nyitották fel, s megpillantották a négy sorban egymásra pakolt, megroggyant ládákat, a két alsó sor szennyvízben állt.

Ne most emlegessük a balsorsot, örüljünk annak, ami megvan, például az állam, amelynek létrejötte a pogány Vajkból Istvánná lett királyunk nevéhez fűződik. A gyökereinkről van szó, a magyar történelem legtávolabbi tartományáról, amely még belátható. István tűzzel-vassal megroppantotta a törzsiséget, keresztény monarchiát teremtett, s az államalapítással esélyt adott a Kárpát-medencei népek túlélésének. Az utána jövők pedig azon dolgoztak, hogy ne engedjék a művet összeomlani. Ez sem volt kis feladat, az ármány, az összeesküvés, a hatalom mindenáron való megszerzése vörös fonalként szövi át a magyar történelmet. Eszünkbe jut például IV. Béla, akit második honalapítóként is emlegetnek. Rogerius krónikájában olvasható, hogy amikor hírnök jelentette Esztergomban a tatár sereg közeledését, az udvar egy részével, a bárókkal madarat lehetett fogatni, annyira örültek a király bajának.

(...)

El­végre már nem élünk a középkorban.”

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vasvirág
2017. augusztus 20. 15:27
https://777blog.hu/2017/08/20/ki-erti-szent-istvant/
Finta László
2017. augusztus 20. 13:16
http://reakciosreflexiok.blog.hu/2017/08/20/_inditsukbe Augusztus 20-án nem vesztes forradalmainkra, elvesztett illúzióinkra és nemzeti tragédiáinkra emlékezünk, hanem az örökségünkre.
holder
2017. augusztus 20. 12:51
Soros István intelmei fiához "Mert amiként különb-különb tájakról és tartományokból jönnek a vendégek, úgy különb-különb nyelvet és szokást, különb-különb példát és fegyvert hoznak magukkal, s mindez az országot díszíti, az udvar fényét emeli, s a külföldieket a pöffeszkedéstől elrettenti. Mert az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő. Ennélfogva megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak."
Mystes
2017. augusztus 20. 11:47
viszont legalább Te pontosan ugyanolyan vagy, mint ezek a bárók!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!