Kocsmastop lehet Erzsébetvárosban

2017. augusztus 29. 09:41

Egy új intézkedési tervvel kedvezne a bulinegyed lakóinak Erzsébetváros polgármestere. Eszerint az önkormányzati ingatlanokban nem lehetne több vendéglátóegységet nyitni, és szervezettebb lenne a környéken a takarítás is.

2017. augusztus 29. 09:41

Átfogó rendeletmódosítási és intézkedési tervvel könnyíteni meg Erzsébetváros önkormányzata a helyiek életét – írja a Magyar Nemzet.

Ennek értelmében az önkormányzat nem adná ki a tulajdonában álló ingatlankokat vendéglátóegységek nyitására, ha pedig egy ilyen hely megszűnne, az új bérlőket a lakókak kevésbé zavaró tevékenységet végzők közül választanák ki – mondta Vattamány Zsolt, Erzsébetváros fideszes polgármestere a lapnak.

Az intézkedések között szerepel ezen kívül a bulinegyed takarításának jobb megszervezése, illetve új takarítógépek beszerzése is. Ezen kívül a kerületben növelni akarják a rendészek számát és az eszköztárukat is. A polgármester hozzátette: ennek semmi köze ahhoz, hogy a Valton-Sec Kft. őrzi a területet.

Az intézkedési tervel kapcsoaltban a polgármester úgy nyilatkozott: „Nagy esélyt látok arra, hogy konszenzusközeli helyzet alakul ki, pártállástól függetlenül, hiszen az ellenzéki képviselők sem látják másként a helyzetet, és jelentős számban az ő javaslataikat is figyelembe vesszük.”

A Magyar Nemzet értesülései szerint azonban kedden a bulinegyed vendéglátósai tiltakozást szerveznek a szigrítások ellen.

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szorgos Lajhár
2017. augusztus 29. 16:32
A magyar viszonyok ismeretében most adnak egy nagy pofont a semminek.
sersem4
2017. augusztus 29. 09:52
Hát ja. Ha az önkori nem adja ki a kezelésében lévő helyiségeket, bevételt generálva a közösségnek, akkor azok, akik anno fillérekért megszerezték a lerobbant üzlethelyiségeket, most kaszálni fognak. Az önkori tereli a haveri magántulajdonosok felé a pézt. Ettől kevesebb kocsma nem lesz, se kevesebb zaj, csak a bevétel csorog magán zsebekbe. Ennyi.
SilentBob
2017. augusztus 29. 09:44
Helyes. Végülis az ottlakóknak is vannak jogaik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!