HÖOK: Elfogadhatatlan az ukrán jogszabály

2017. szeptember 11. 11:12

A HÖOK álláspontja szerint az ukrán parlament által elfogadott oktatási törvény figyelmen kívül hagyja a kisebbségi jogokat, az emberi, erkölcsi és morális normát.

2017. szeptember 11. 11:12

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) elfogadhatatlannak tartja az ukrán parlament által elfogadott oktatási törvényt, amely álláspontja szerint figyelmen kívül hagyja a kisebbségi jogokat, az emberi, erkölcsi és morális normát.

A HÖOK hétfőn közleményében kiemelte: elfogadhatatlannak tartják, hogy Ukrajna abban látja országa és oktatása fejlődésének zálogát, hogy az ott élő kisebbségek kultúráját lábbal tiporja – köztünk a 150 ezres magyarságét is. A kárpátaljai magyarok oktatásba fektetett munkáját szüntelenül egyetlen cél vezérelte: a lehetőségekhez képest a legkiválóbb anyanyelvi oktatás megteremtése, amely képes a magyar nemzetet megtartani és erősíteni, a kultúrát, hagyományokat ápolni és fenntartani, ezzel együtt pedig Kárpátalja fejlődéséhez hozzájárulni – mutatott rá a hallgatói szervezet.

A HÖOK aggályát fejezte ki és követelte az ukrán parlament által szeptember 5-én elfogadott oktatási törvény visszavonását. Az ukrán parlament által elfogadott módosított oktatási törvény kimondja, hogy a kisebbségi nyelven történő oktatás csakis az óvodákban és az általános iskola alsó tagozataiban lesz lehetséges a jövőben.

(MTI)

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2017. szeptember 11. 15:33
Helyes!
Mich
2017. szeptember 11. 13:42
Most a libsibolsinácik alakoskodnak - mintha ezzel le tudnák mosni a hazaárulás szégyenét magukról...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!