Kocsigumi-szurkálásig fajult az őcsényi menekültvita

2017. szeptember 27. 17:58

Heves indulatokat váltott ki Őcsényben egy helyi panziós ajánlata, hogy néhány napra befogad szállodájába egy harminc fős menekültcsoportot. Hétfőn viharos hangulatú falugyűlést tartottak a faluban, kedden pedig kiszúrták a panziós autójának gumijait.

2017. szeptember 27. 17:58

A Tolna megyei Őcsényben kiszúrták annak a panziósnak a kocsigumijait, aki felajánlotta, hogy néhány napra menekültek pihenhetnek a szállodájában – írja az Index. A faluban hétfőn este heves hangulatú falugyűlést tartottak, melynek tárgya a panziós felajánlása volt. A megjelentek dühödten utasították vissza azt, hogy menekültek tartózkodjanak a faluban.

Olyan elutasítóak voltak az emberek a falugyűlésen, hogy a panziós meg a civil szervezet el sem mondhatta, mit terveznek. Olyanok hangzottak el, hogy ezek állatok, nem emberek. Terroristák, robbantani fognak, megerőszakolják a gyerekeket” – nyilatkozta Fülöp János, a település polgármestere, aki szerint két képviselő szándékosan szította a feszültséget. Fülöp szerint az eset nyomán megosztottá vált az ezidáig békés falu.

A polgármester úgy véli: a falugyűlés után nem valószínű, hogy a panziós fogadja a menekülteket. Egy harminc fős, főként nőkből és gyerekekből álló csoportból lett volna egyébként szó, akik megkapták a magyar állam védelmét. Fülöp elmondta: a viharokat enyhítette volna, ha a panziós és a Migration Aid előre tájékoztatja az önkormányzatot, és a falusiak nem a médiából értesülnek a tervről

Összesen 50 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Autofocus
2017. szeptember 28. 10:45
Ezért gáz falun élni, pedig amúgy tök jó a levegő, természetközel, csend meg minden.
ultrabrutal
2017. szeptember 27. 21:52
"Egy harminc fős, főként nőkből és gyerekekből álló csoportból lett volna egyébként szó, akik megkapták a magyar állam védelmét." Tehát a farkas most azzal próbálkozna, hogy betenné a hátsó lábát az ajtó résen... Ismerjük. "Fülöp szerint az eset nyomán megosztottá vált az ezidáig békés falu" Valahogy úgy sejtem én ezt a megosztottságot, hogy a panziós vs. többiek...
Bástyaelvtárs
2017. szeptember 27. 19:51
igazi büdös aljadék kretének! itt tart ez az ország a fidesz áldásos uszítókaMPÁNYa nyomán. Azzal fenyegeti a szomszédját, h felgyújtja a házát? meg kiszurkálják a kereket? ezek tényleg állatok. De nem ők a hibásak, hanem akik ezt csinálták a falusiakból. Morális mélyponton van ez a szerencsétlen ország. Már a családoktól, nőktől gyerekektől rettegnek ezek a bátor országvédő igazkeresztények. "vérszagra gyűl az éji vad...."
szani59
2017. szeptember 27. 19:18
Azt nem értem, miért a legfontosabb dolguk ezeknek a migráns-védő szervezeteknek, hogy nyaraltassák őket. Ha már velük foglalkoznak, nem az alapvető ellátásukkal kellene foglalkozniuk? - ha már valamivel akarnak foglalkozni? Szerintem a nyaralás nem tartozik ebbe a kategóriába...Aki az életét féltve jött ide, annak a legkisebb gondja a nyaralás lenne..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!