Tízezer forintért meghallgathatja, hogy mit gondol Vona Gábor a sikerről

2017. szeptember 29. 21:15

A korábban MLM-ügynökként dolgozó Vona Gábor a sikerről fog előadni azon a szombati konferencián, amelyen arról lesz szó, hogy „egy kellő idő időben elkapott gondolat megváltoztathatja az anyagi helyzeted: több pénzt kereshetsz.”

2017. szeptember 29. 21:15

A sikkeről fog előadást tartani Vona Gábor, a Jobbik elnöke szombaton a „Siker esszenciája” című fizetős rendezvényen.

A Jobbik elnökének előadását tízezer forintért lehet majd megtekinteni. Vele egy színpadon fog előadást tartani Tonk Emil, Sas István, Kertész András és Barta Tibor. 

A rendezvény weboldala szerint az előadók „igazi eszméket és értékeket képviselő emberek”. Tonk Emilről, a hazai MLM ágazat egyik nagy gurujáról azt írja a szervező, hogy az üzleti életben „Dr. Hogyan”-ként emlegetik. A korábban MLM-ügynökként dolgozó Vona Gáborról pedig azt , hogy a pártelnök a testi-szellemi önképzés és a folyamatos fejlődés híve. Vona előadása egyébként olyan kérdésekről fog szólni, hogy létezik-e egyáltalán olyan, hogy „a siker” vagy csupán mi adunk önkényesen ilyen jelentést életünk bizonyos pontjainak, valamint, hogy van-e kapcsolat a siker és a boldogság között.

A honlap szerint a konferencia megtekintésének ára tízezer forintba kerül. 

Az eseménynek Facebook eventet is létrehozott a főszervező Barta Tibor, egyelőre azonban csupán három ember jelezte vissza, hogy biztosan ott lesz (köztük maga Barta Tibor).

Az esemény leírása szerint a tréning arról fog szólni, hogy „egy kellő időben elkapott gondolat megváltoztathatja az anyagi helyzeted: több pénzt kereshetsz. Ezért jött létre ez a szellemi műhely.”

Összesen 110 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
katus
2017. október 01. 13:27
Bezzeg orbán egy mondatot sem tud elmondani fejből, önálló gondolatai sincsenek felolvasás sem megy neki (ráadásul mások írják meg helyette ,(hiába szónoknak születni kell !!!:P Vona Gábor kiváló szónok, békaszemű döbrögi orbán a nyomába sem ér:D . Vona Gábor:" A siker egyenlő azzal, hogy emberek maradunk" Vona Gábor most nem politikáról, hanem az ember, az individuum sikerességéről, a siker megéléséről, eléréséről tartott előadást. https://www.youtube.com/watch?time_continue=67&v=hvX1tbFBnP4
kombinátor
2017. október 01. 00:09
Vona állítólag történelem tanár, de nem tanított, jelentéktelen állásokban dolgozgatott, többek között a Multialarm-nál, mint technikus (liftekbe szerelt riasztókat) vajon miért? buta, de hatalommániás ...
Vörös Gyuláné
2017. szeptember 30. 19:57
Ha ő fizetne érte, akkor sem!
antioxi
2017. szeptember 30. 19:10
Vona egy szánalmas seggfej szemöldök csipesszel - és akkor ne essék szó az őt támogató Mangalicáról.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!