A téli szünetben is kapnak meleg ételt a rászoruló gyerekek

2017. december 12. 10:27

Az idei téli szünetben is igényelhetik a rászoruló tanulók szülei az ingyenes étkeztetést a gyermekeik számára – tájékoztatta az Emmi szociális ügyekért felelős államtitkársága kedden az MTI-t.

2017. december 12. 10:27

Az idei téli szünetben is igényelhetik a rászoruló tanulók szülei az ingyenes étkeztetést a gyermekeik számára – tájékoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkársága kedden az MTI-t. A kormány 2015-ben hozott döntést a szünidei gyermekétkeztetés kiterjesztéséről. Az önkormányzatoknak így már nemcsak a nyári, hanem mind a négy iskolai szünetben kötelező gondoskodniuk arról, hogy országszerte a 208 ezer hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyermek naponta egyszer ingyenesen meleg ételt kapjon, ha a tanulók szülei ezt igénylik – emlékeztettek.

Ennek költségeire a kormány az idén 6,67 milliárd forintot különített el, ami csaknem háromszorosa a 2010-ben az akkor még csak nyári gyermekétkeztetésre fordított támogatásnak. Mintegy 50 százalékkal, 370 forintról 570 forintra emelkedett az egy gyermek egynapi szünidei étkeztetésére fordított összeg is – fűzték hozzá. A közlemény szerint fontosnak tartják hogy egyetlen érintett gyermek se essen el az ingyenes étkezés lehetőségétől csak azért, mert a szülők nem kapnak erről időben információt, ezért az Emmi folyamatosan tájékoztató levelekkel segíti, valamint monitorozza a kötelező önkormányzati feladat ellátását.

Azt is közölték, hogy 2018-ban – az idei mintegy 74 milliárd forinttal szemben – már 79 milliárd forint használható fel az ingyenes gyermekétkeztetés biztosítására.

(MTI)

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zakar zoltán béla
2017. december 12. 13:52
A hantás úttörőket tessék előre engedni: Gúr, Korózs, Szél, Kunhalmi, Bangóné,....
balbako_
2017. december 12. 12:26
Helyes!
madarasi.abel
2017. december 12. 11:48
Szegénység, az nincs, de 79 milliárdba kerül az étkeztetés. Zavart érzek az erőben :)
madarasi.abel
2017. december 12. 11:46
Milyen rászoruló gyerekek?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!