A Jobbik tárgyalna az LMP-vel és a Momentummal

2018. január 02. 13:38

A Jobbik ismételten arra tett ígéretet, hogy kormányra kerülésük esetén kézzel fogható előnyöket kapnak a magyar kis- és középvállalkozások. Volner János, a párt frakcióvezetője sajtótájékoztatóján arról is beszélt, hogy az MSZP-vel és a DK-val továbbra sem működnek együtt, az LMP-vel és a Momentummal viszont készek tárgyalni.

2018. január 02. 13:38

A Jobbik ismételten arra tett ígéretet, hogy kormányra kerülésük esetén kézzel fogható előnyöket kapnak a magyar kis- és középvállalkozások. Volner János, az ellenzéki párt frakcióvezetője kedden, Budapesten tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, míg a Fidesz az elmúlt években kizárólag a nagy multinacionális cégekkel kötött stratégiai megállapodásokat, addig Vona Gábor, a Jobbik elnöke a magyar vállalkozásokkal kíván hasonló együttműködéseket kötni.

A magyar gazdaság alapját jelentő vállalkozások megerősítése nélkül ugyanis nem lehet tartósan fenntartható fejlődést biztosítani – fejtette ki, hozzátéve, hatalomra kerülésük esetén a magyar vállalkozások a jelenleginél lényegesen kedvezőbb adóterhelésre számíthatnak. A Jobbik politikusa ezzel összefüggésben igazságtalannak nevezte, a kormány a multinacionális társaságoknál jobban megadóztatja a magyar vállalkozásokat azzal, hogy utóbbiaknak az osztalék felvétele után is adót kell fizetniük, míg a Magyarországon működő külföldi cégek ezt a terhet elkerülhetik. A valódi lokálpatrióta gazdaságpolitika a Jobbik kormányra kerülésével fog bekövetkezni – jelentette ki.

Volner János kérdésre válaszolva elmondta, amennyiben az Állami Számvevőszék (ÁSZ) mégsem büntetné meg pártját, akkor visszafizetnék a bírságra érkezett állampolgári támogatásokat, ugyanakkor nem számítanak a kiszabott szankció megváltoztatására. További reakcióiban hangsúlyozta, az MSZP-vel és a DK-val sehol nem támogatnak egyetlen közös választási jelöltet sem, a Momentummal és az LMP-vel ugyanakkor készek tárgyalni.

(MTI)

Összesen 50 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
antioxi
2018. január 03. 18:27
Kivel nem állna még össze a szerencsétlen cica-párt?
hátakkor
2018. január 03. 09:07
"A nép pártján" Tunyának érik egy csendes betli a szemkilövetővel. Is.
ho heidelbergiensis
2018. január 02. 18:00
Különös karambol lenne, ha összejünnének, minden fél bele is rokkanna.
balbako_
2018. január 02. 16:13
Mindenkivel szövetkezne, csak az ilyen bagázzsal ugyan ki áll szóba, mert aki azt teszi melléjük süllyed.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!