Megkezdődött a külhoni magyar családok éve programsorozat

2018. február 05. 08:29

A határon túli magyarok számára is a családok éve lesz 2018.

2018. február 05. 08:29


A családokat segítő pályázatok mellett tudományos kutatások, képzések, táborok szerepelnek a „2018 a külhoni magyar családok éve” programban – mondta Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára a tematikus év nyitó rendezvényén pénteken Budapesten.

A helyettes államtitkár kiemelte: egymilliárdos keret áll rendelkezésre a külhoni magyar családok éve programjaira, és 500 millió forint a korábbi tematikus évek folytatására. Nem elégednek meg a különböző támogatások nyújtásával, pályázatok meghirdetésével, hanem tudományos kutatásokat, képzéseket, táborokat szerveznek. Szilágyi Péter elmondta: a kutatás a külhoni házasságkötéseket, párválasztási szokásokat, gyermekvállalási kedvet, családokat érintő problémákat, kérdéseket érinti majd.

Szilágyi Péter hozzátette: a külhoni magyar vállalkozások számára pályázatot hirdetnek, a cél, hogy családbarát vállalkozásokat hozzanak létre, illetve a meglévők fejlesszék szolgáltatásaikat. Támogatják többek között családbarát helységek kialakítását – említett egy példát. Emellett a szakmai gyakorlatokat, a betanítást is szeretnék segíteni – közölte a helyettes államtitkár, kiemelve: jövő év február végéig több száz diáknak kívánnak ilyen lehetőséget biztosítani.

Meghirdetnek családbarát rendezvényeket is, lesz családi nap az Országházban február 17-én, illetve támogatják a külhoni magyar családi rendezvényeket, Hello Wood elnevezéssel alkotótábort is szerveznek. Május és december során kezdőcsomagot biztosítanak az anyasági támogatást külhonban igénylő családoknak.
   
Illés Boglárka, az Emmi  ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkára arról beszélt, hogy a magyar családoknak még több megbecsülést, figyelmet, újabb támogatásokat, kedvezményeket szeretnének adni a Családok éve programsorozat keretében. Hozzátette: a kormány úgy gondolja, hogy a saját erőforrásból kell megoldani a népesség gyarapodását. Kitért arra is, hogy 2010 óta egyre többen kötnek házasságot és egyre kevesebben válnak el. A fiatalok egyértelműen családban gondolkoznak, így képzelik el jövőjüket – tette hozzá. Több mint két gyermeket szeretnének átlagosan, ugyanakkor a termékenységi ráta egyelőre 1,5.

A támogató intézkedések sorában megemlítette többek között a Köldökzsinór programot, amelynek része a babakötvény. Ez a 42.500 forintos juttatás minden magyar szülőt megillet határokon belül és kívül. Kitért arra is, hogy az egyszeri anyasági támogatás több mint 60 ezer forint.

(MTI)

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2018. május 14. 10:18
Nagyon jó kezdeményezés!
BőröndÖdön
2018. február 12. 13:33
Cirkusz a birkáknak...
holder
2018. február 12. 13:33
És hol lesz a programsorozat megnyitója ? Londonban ?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!