Folytatná az ösztöndíjreformot a HÖOK új elnöke

2018. október 08. 18:35

Murai László kiemelte: a Budapest Diákváros és a kollégiumfejlesztési stratégiában való részvétellel folyamatosan dolgozni kell azon, hogy a kollégiumi férőhelyek száma növekedjen.

2018. október 08. 18:35

Folytatná az ösztöndíjreformot a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) hétvégén megválasztott új elnöke. Murai László szerint a szociális ösztöndíjak 40 százalékos növelése után emelkednie kell a teljesítményalapú juttatásoknak is.

A hallgatói szervezet új elnöke, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) hallgatója a közlemény szerint programbeszédében kiemelte: a Budapest Diákváros és a kollégiumfejlesztési stratégiában való részvétellel folyamatosan dolgozni kell azon, hogy a kollégiumi férőhelyek száma növekedjen.

Murai László megbízatása a HÖOK élén 2019. január 1-jén kezdődik és két évre szól. Az új vezető az ELTE BTK HÖK elnöki tisztségét, majd az ELTE EHÖK elnöki tisztségét töltötte be 2018. július 31-ig.

Az új elnök mellett elnökhelyettessé Kovács Pétert választották, és az új elnökség összetételéről is döntöttek. Kiss Edina, a HÖOK mentorprogramjának vezetője az elmúlt években elért sikerekről számolt be a küldöttgyűlésen. Mint mondta, a mentorprogram három évvel ezelőtt 162 mentorral és 1514 mentorálttal működött, idén már 319 mentor segíti 2586 rászoruló hallgató első egyetemi évét.

(MTI)

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
JMoflicheque
2018. október 08. 18:54
2500 mentorált alkalmatlan hülye az egyetemeken.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!