Második világháborús arzenált találtak két férfinál

2018. október 30. 14:28

Több száz illegálisan tartott második világháborús robbanószert és fegyvert talált a rendőrség Kaposvár környékén.

2018. október 30. 14:28

Több száz illegálisan tartott második világháborús robbanószert, fegyvert, fegyveralkatrészt, valamint lőszert talált a rendőrség Kaposváron és Bárdudvarnokon a napokban, az ügyben két gyűjtő ellen indult eljárás – közölte a Somogy megyei rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese kedden a somogyi megyeszékhelyen.

Szijártó István sajtótájékoztatón beszámolt arról, hogy a villanyszerelő végzettségű munkanélküli férfiak egykori hadszíntereken, fémkeresőt használva leltek rá a veszélyes tárgyakra, amelyeket otthon rendszereztek, voltak, amelyeket szét is szereltek.

Ékes Zoltán, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozója elmondta, hogy a megyei rendőrség, a Terrorelhárítási Központ és a Készenléti Rendőrség október 26-27-i közös akciója keretében három helyszínen tartottak házkutatást, aknavető gránátokat, tüzérségi lövegeket, és egyebek mellett puskákat is lefoglaltak, ezeket szakértők vizsgálják.

Szijártó István hangsúlyozta, a visszaélés lőfegyverrel és lőszerrel, valamint a náluk talált drog miatt kábítószertartással is gyanúsított férfiak éveken keresztül maguknak gyűjtötték a második világháborús tárgyakat, további bűncselekmények elkövetését nem tervezték.

Hozzátette, hogy az eljárásban közreműködnek, megmutatták, hol van az az egyébként mezőgazdasági művelés alatt álló terület, ahonnan a fegyverek és robbanószerek származnak.

Mindketten nagy veszélyben voltak – mondta a főkapitány-helyettes, aki azt kérte, hogy ha bárki ilyen eszközöket talál, ne vigye haza, értesítse a rendőrséget.

(MTI, fotó: police.hu)

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
crydog
2018. október 31. 20:28
Mondjuk én sem örülnék ha a villanyszerelö szomszédom, a fél települést felküldené a levegöbe taposóakna buherálás közben..
annamanna
2018. október 31. 05:44
"Szebenyi volt az, aki 2006. október 3-án a Tatabányát Tarjánnal összekötő út menti erdőben fémkeresőjével egy földbe ásott hátizsákot talált, abban egy Skorpió géppisztoly válltámaszával. Első útja a rendőrségre vezetett. Innentől felgyorsultak az események: nem sokkal később a rendőrök elkapták Nagy Lászlót (†36) és Weiszdorn Róbertet (44). – Ha én akkor nem találom meg az erdőben ezeket a tárgyakat, a rendőrség még ma sem tudná, kik a magyar kriminalisztika legbrutálisabb bűncselekményének elkövetői – kezdte Szebenyi. – Ezekről a tárgyakról vettek ugyanis DNS-mintát, amely elvezette őket először Nagy Lászlóhoz, akié a táska volt, majd elkapták a társát, Weiszdorn Róbertet is. Köszönet helyett évekig tartó meghurcoltatást kaptam. A nyomravezetőnek járó huszonötmilliót sem adták oda. Hiába fordultam a bírósághoz, elvesztettem a pert, mert a pontos felhívás úgy volt megfogalmazva, hogy az kapja meg a pénzt, aki megnevezi az elkövetőt vagy a pontos címét. Ezek szerint az, hogy általam jutottak a zsaruk a perdöntőnek számító maradványokhoz, nem számít – háborgott Szebenyi István. – Kaptam egy értesítést a végrehajtótól, hogy fizessek be 180 ezer forintot perköltség címén. Vagyis az, hogy meglettek a gyilkosok, elismerés helyett még nekem kerül ennyibe. Biztos, hogy nem fizetek: nem állok úgy anyagilag, másrészt meg felháborítónak tartom ezt az eljárást. Elképesztő, ami történik, rossz belegondolni, hogy ezek után melyik állampolgár segít majd a rendőrségnek, ha rajtam keresztül látja, mi jár viszonzásképpen – fogalmazott az amatőr régész. (...) Míg Szebenyi István egyetlen fillért sem kapott, addig a tettesként Kaiser Edét megnevező K. Attila 25 milliót könyvelhetett el. A férfinak ezt azután sem kellett visszafizetnie, hogy kiderült: az általa megvádolt Kaisernek a móri bankrabláshoz semmi köze." http://www.blikk.hu/aktualis/belfold/mori-meszarlas-koveteles-nyomravezeto-180-ezer-25-millios-jutalom/wtl00rg
Edvind Johnsson3.0
2018. október 30. 15:47
Nem örülnék neki, ha a szomszédomnak is ez lenne a hobbija.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!