A bankok politikai befolyást szereztek a kormány felett az MSZP szerint

2019. február 06. 12:17

Orbán „szolgaian betartja” a paktumot, amit a magyar kormány a bankokkal kötött – állítja az MSZP.

2019. február 06. 12:17

Az MSZP értékelése szerint az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD) kötött  paktum miatt a bankok politikai befolyást szereztek a magyar kormány felett, ezért csak olyan döntések születhetnek, amelyek kedvezőtlenek a devizahiteleseknek.

Szakács László, az ellenzéki párt elnökhelyettese szerdán Budapesten sajtótájékoztatón megerősítette: továbbra is szorgalmazzák a magyar kormány és az EBRD között 2015-ben kötött megállapodás felmondását. Hozzátette, erre lehetőséget is biztosítanak a fideszeseknek, mert benyújtják a parlamentnek a paktum felmondásáról szóló javaslatot. Annak támogatásával a kormánypártiak bebizonyíthatják, hogy Magyarországnak szuverén miniszterelnöke van, aki a magyarok érdekében kormányozza az országot és nem adja el a devizahiteleseket a bankoknak – hangoztatta.

A szocialista politikus szerint az EBRD-vel kötött megállapodásban benne van, hogy a kormány nem gördíthet akadályt a kilakoltatások elé és nem hoz olyan döntést, amely kedvezőtlenül befolyásolja a bankok jövedelmezőségét. Ezért csak olyan döntések születhetnek, amelyek kedvezőtlenek a devizahiteleseknek, hiszen „Orbán ezt a paktumot szolgaian betartja” – értékelt.

Szabó József, a Hiteles Mozgalom vezetője azt firtatta, vajon megbízhatnak-e az egykori devizahitelesek a bankrendszerben, a Magyar Nemzeti Bankban. Elmondta, a jegybank a közelmúltban tárgyalásokat kezdett a Magyar Bankszövetséggel, hogy átalakítsák a 300 ezer érintett hitelszerződését fix kamatozásúvá. Hozzátette, az elmúlt években az összes döntést úgy hozták meg, hogy a károsultakkal nem egyeztettek, most is úgy tűnik, hogy ez így lesz, ez pedig elfogadhatatlan.

(MTI)

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gyaloggos
2019. február 07. 08:18
Matolcsynak a 2010-es választások után, de még a kormányalakítás előtt volt egy ígérete a devizahitelekkel kapcsolatban! S AZ bizony csak szó maradt!
oskar
2019. február 06. 17:35
Itt nem a kormánynak hanem a bíróságoknak kellett volna lépni.
Magnólia
2019. február 06. 15:58
"Hozzátette, erre lehetőséget is biztosítanak a fideszeseknek, mert benyújtják a parlamentnek a paktum felmondásáról szóló javaslatot." Amennyiben a Fidesz nem használja ki ezt a lehetőséget, akkor mi lesz kedves uram? Megtámadjátok az Aurórát, kardotokba dőltök? Vagy, vagy?...
balbako_
2019. február 06. 15:46
Hátha ez hoz szavazókat, mert 10%-on állnak. (Nem hoz)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!