Budapest-Belgrád vasútvonal: kínai vagy magyar érdek?

2019. április 25. 16:52

Szijjártó szerint exportorientált országként alapvető érdeke Magyaroszágnak, hogy a világkereskedelem egyre szabadabb legyen.

2019. április 25. 16:52

Előrelépés történt a Budapest-Belgrád vasútvonal ügyében, a felújításra kiírt tender győztese egy kínai-magyar konzorcium – írja a Portfolio. Szijjártó Péter szerint a kínált ár elfogadható. A külgazdasági és külügyminiszter elmondta, hogy amint megegyezik a kínai Eximbank és a magyar kormány, életbe lép a kivitelezési szerződés.

A tervek szerint a kivitelezési munka 2020 elején kezdődhet meg, és akár öt éven belül lezárulhat a teljes beruházás. A miniszter kiemelte, hogy a vasútvonal felújításával Magyarországon keresztül vezet majd a kínai áruk leggyorsabb szállítási útvonala Délkelet- és Nyugat-Európa között.

Szijjártó Péter továbbá közölte, hogy a korlátozásoktól mentes kereskedelmi környezet létrehozásának érdekében közös munkacsoportot hoz létre a két ország. Emellett megállapodás született a Kína és Magyarország közötti digitális fejlesztések területén történő együttműködésről is.

Összesen 53 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
puszika
2019. április 25. 19:20
Mindkettőnek!! Mi kapunk egy 160 km/ó felújított vonalat a kínaiak meg egy szabad pályát Európába!!
balbako_
2019. április 25. 18:11
Egyértelműen közös érdek. Kínának gyorsabb áruszállítást jelent nekünk meg hatalmas vámtételt.
Akitlosz
2019. április 25. 17:59
Antant érdek. Így a szerb csapatok gyorsabban érhetnek Budapestre. Mert tutira nem magyar csapatokat akarnak rajta Nándorfehérvárra szállítani.
IV. Fawkes
2019. április 25. 17:53
Kiskunhalasig tuti magyar érdek, de Soroksár-Kunszentmiklós között még létfontosságú is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!