Húsvéti fesztivál a világörökségi Hollókőn

2019. április 18. 07:28

A vallási ünnepségek mindig kiemelkedő szerepet játszottak Hollókő hagyományőrző közösségében.

2019. április 18. 07:28

Már pénteken elkezdődik és idén négy napig tart a húsvéti fesztivál a világörökségi Hollókőn. A Nógrád megyei faluban gazdag folklórprogram, palóc gasztronómia, népszokások, koncertek, családi és gyermekprogramok várják a látogatókat – mondta a szervező Hollókői Világörökség-kezelő Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek.

A hollókői húsvét a hagyományok és az életöröm ünnepe, az ófalu parasztházaival és köves utcájával visszarepít az időbe – fogalmazott Kelecsényi Péter.

Mint ismertette, nagypénteken kézműves kirakodóvásárt, tojásfestő foglalkozást szerveznek az ófaluban, a Csalogató Táncházban felidézik a hollókői böjti szokásokat, az esti igeliturgia előtt pedig a torinói lepel történetével ismerkedhetnek meg az érdeklődők.

A négy nap rendezvényei párhuzamosan zajlanak az ófaluban, a várban és a színpadon. Utóbbi helyszínen szombaton Szalonna és bandája ad koncertet, vasárnap a Kerekes Band mellett fellép a Nógrád Táncegyüttes, a Dűvő zenekar, népzenei koncertet ad az Aurevoir. A nap locsoló táncházzal zárul.

Húsvét hétfőjét a Hollókő Táncegyüttes ünnepi műsora nyitja, színpadra lép a Folk 45, a húsvéti nagykoncertet a Góbé zenekar adja.

Gasztronómiai és hagyományőrző programok lesznek szombaton az ófaluban: kereplőzés, népi élet, tánctanítás, népviseletbe öltöztetés, de karikázót tanulhatnak a helyi néptáncegyüttessel, és szilvásgombócot főzhetnek a vendégek a kétbodonyi hagyományőrzőkkel.

Húsvéti szentmisével kezdődik a vasárnapi és hétfői program is. Vasárnap a feltámadási körmenet után megkezdődik a locsolkodás a templomnál és az alsó kútnál, ami természetesen folytatódik hétfőn is. Nóta és tánc, táncház, mesemondás kínál még programot az ófaluban.

Középkori lovagi tábor életképét jelenítik meg a vár előtti téren, a várban középkori ruhapróbával és muzsikával, ügyességi játékokkal, lovagok fegyveres bemutatóival várják a Hollókőre látogatókat.

A vallási ünnepségek mindig kiemelkedő szerepet játszottak Hollókő hagyományőrző közösségében. A húsvéti fesztivál több mint húsz éve vonzza a magyar és nemzetközi látogatókat az egyetlen világörökségi faluba.

(MTI, nyitókép: hungarikum.hu)

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kuzmics
2019. április 18. 10:47
Megoldás?
balbako_
2019. április 18. 07:40
Sajnos már falun is csak néhány helyen élnek a húsvéti, karácsonyi hagyományok. Ideje feltámasztani ezeket is!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!