A sikeres felvételinek egyelőre nem lehet feltétele a nyelvvizsga!

2019. április 02. 18:19

Megfelelő számú és jól képzett értelmiségi utánpótlás nélkül nincs erős nemzet!

2019. április 02. 18:19
Jobbik

„A Jobbik örömmel értesült arról, hogy Murai László, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke is felemelte a szavát a kormány azon terve ellen, amely 2020-tól a sikeres felsőoktatási felvételit komplex középfokú nyelvvizsga meglétéhez kötné. Szakmai szempontok alapján is osztjuk Murai László azon megállapítását, hogy az intézkedés következtében nemzetstratégiailag kiemelten fontos képzési területek (például pedagógiai, műszaki és agrárképzés) utánpótlásuk akár 60-70 százalékát is elveszíthetik.

A témával kapcsolatos álláspontunkat számos alkalommal nyilvánvalóvá tettük: a kormány által bevezetni kívánt szigorítás azoknak a szegényebb sorból származó fiataloknak a továbbtanulási lehetőségeit rontja tovább, akiknek nincs lehetőségük kifizetni a különórákat, nyelvkurzusokat.

Egyetértünk azzal, hogy az egyetemekre, főiskolákra való bejutáshoz szükséges a megfelelő nyelvtudás, de ez semmiképpen nem jelentheti azt, hogy anyagi háttér alapján diszkrimináló intézkedés lépjen hatályba. Felszólítjuk a kormányt, hogy vegye figyelembe a HÖOK jelzését, és a szabályozást 2020 helyett csak akkor vezesse be, amikor a köznevelésben a nyelvoktatás reformja megtörténik, és ennek következtében a rendszer alkalmas lesz felkészíteni a diákokat a szükséges feltételekre!

A Jobbik parlamenti munkája során, valamint hazai és nemzetközi fórumokon egyaránt küzd a magyar hallgatók érdekeinek védelméért, hiszen megfelelő számú és jól képzett értelmiségi utánpótlás nélkül nincs erős nemzet!”

 

 

Összesen 69 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Peter8811
2019. április 03. 15:02
Nagyon nagy az a vicc, hogy a paraszt bácsi, szekéren megy a fiával és meg állítja őket egy turista. -Sprehen sie dautche? -Nem értem fiam. -Ви говорите українською? -Nem értem fiam. -Do you speak English? -Nem értem fiam. -Hablas español? -Nem értem fiam. -Parli italiano? -Nem értem fiam. -Vorbiți limba română? -Nem értem fiam. -Ты говоришь по русски? -Nem értem fiam. -Parlez-vous français? -Nem értem fiam. Tovább áll a turista, a fia megjegyzi. -Apám, jó volna már megtanulni legalább egy idegen nyelvet. -Mi a túrónak fiam, ez is beszél vagy nyóc nyelven oszt mi a faszra ment vele?
Peter8811
2019. április 03. 14:22
Heller Ágnes nélkül nincs erős Vóna.
Csigorin
2019. április 03. 08:08
Nalunk az iskolaban ingyen volt az angol, nem kellett erte fizetni. Akinek nem eleg, az fizet. Vagy szegeny legyen az ember, vagy buta, a ketto egyutt mar luxus.
tango47
2019. április 02. 23:01
Liberális "találmány" a lefelé nivellálás. A Jobbik ezt mára magáévá tette.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!