Orbán Viktor reméli, a bevándorlást ellenzők egész Európában megerősödnek

2019. május 26. 10:16

„Nagyon szeretném, ha hosszú éveken keresztül hivatkozhatnánk arra a választási eredményre, amelyet ma érünk el" – mondta a miniszterelnök.

2019. május 26. 10:16

Orbán Viktor miniszterelnök azt reméli, hogy az európai parlamenti (EP-) választáson a bevándorlást ellenző erők egész Európában megerősödnek, és a bevándorlást ellenző politikai vezetők jutnak jóval nagyobb szerephez a következő öt évben.

„A részvétel tekintetében is és az esélyeket tekintve is több vagyok, mint bizakodó" – mondta a kormányfő, a Fidesz elnöke vasárnap reggel újságíróknak, miután az EP-választáson leadta szavazatát Budapesten, a XII. kerületi Zugligeti Általános Iskolában kialakított szavazókörben.

Orbán Viktor – aki felesége, Lévai Anikó társaságában érkezett voksolni – kifejtette: a 2014-es EP-választás óta sokat változott a világ elsősorban a migránsválság miatt, és úgy érzi, hogy az emberek ezért a mostani szavazáson nagyobb arányban fognak részt venni. Buzdított is, hogy minél többen voksoljanak.

Azt is kiemelte, hogy mivel listás választásról van szó, tudni lehet majd, melyik politikai erő mögött milyen arányban állnak a magyar választók, ezért szerinte ez a magyar belpolitikát is meghatározó választás. „Nagyon szeretném, ha hosszú éveken keresztül hivatkozhatnánk arra a választási eredményre, amelyet ma érünk el" – tette hozzá,

(MTI)

Összesen 45 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
rajgy
2019. május 26. 19:42
Az attól függ kinek a bevándorlása? UKRÁNOKÉ? Őket a Fidesz hozza!
makapaka2
2019. május 26. 17:01
EURÓPA JÖVŐJE ETTŐL FÜGG.
aleb19
2019. május 26. 13:35
sajnos ez a megerosodes kb 20-30%-t jelent csak maximum
kitiltott
2019. május 26. 13:30
Lehet hogy a Fidesz azért nyer meg minden választást mert amit csinálnak annak nagyobb része jó az embereknek? Lehet hogy azért nyernek mert az ellenzék hülyének nézi a magyarokat és le akarja beszélni az embereket arról ami nekik is jó? Meg akarják magyarázni nekünk hogy azért mert őnekik most rossz, higgyük el hogy nekünk is rossz? Ami most jó azt nem még jobbá akarják tenni..mert ugye szerintük az rossz nekúnk ,hanem totál az ellenkezőjét akarják annak ami most van ..Azt akarják ránkerőltetni ami szerintük jó..nekik (nekünk.) Szerintük minden szar úgy ahogy van. csak mi vakok vagyunk és súketek.. Hát nem így van .. ne ilyent akarjatok nekünk ami most van csak másként ..hanem mégjobbat . akkor majd esetleg elgondolkoznak a választók is. De így ..nagy nullák vagytok Gyurcsány meg Gyurcsányné meg Dupla NULLA !!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!