Már két hét sincs a Művészetek Völgyéig

2019. július 08. 13:18

Új helyszínekkel, köztük a fővárost megidéző Pest-Buda Udvarrral készülnek a szervezők az idei fesztiválra.

2019. július 08. 13:18

Tizenegy nap múlva kezdődik a Művészetek Völgye; a július 28-ig tartó, mintegy 1500 programot felvonultató fesztivált a Balaton-felvidék három településén, Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden rendezik 35 helyszínen. A 29. Művészetek Völgye fókuszában a fenntarthatóság, a környezettudatosság áll – hangzott el az M1 hétfői műsorában.

Oszkó-Jakab Natália, a Művészetek Völgye fesztiváligazgatója a műsorban elmondta, hogy bevezetik az újrapohár rendszerét, a tányérok és evőeszközök pedig lebomló anyagokból készülnek. Azt remélik, hogy a tavalyi hulladékmennyiséget 40 százalékkal csökkenteni tudják.

Kiemelte, hogy számos újdonsággal, új helyszínekkel készülnek, amelyek közül a fővárossal foglalkozó kapolcsi Pest-Buda Udvart emelte ki, ahol beszélgetések, irodalmi programok és koncertek is várják a látogatókat. Elmondta: Vigántpetendre még több programot szerveztek az idén, hiszen egyre több látogatót fogadnak, és céljuk, hogy a fesztivál emberléptékű maradjon. A vigántpetendi pajtában különböző dzsessz, világzenei és alternatív zenei programokkal találkozhat a közönség. A Cirque du Tókertben újcirkusszal, Kern András koncertjével és az Óbudai Danubia Zenekar filmzenei műsorával várják az érdeklődőket.

Taliándörögdön az Ősök Házában Szőke András tart naponta több előadást, a faluban lesz a MANK Artporta, a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. helyszíne is - sorolta a programokat. Mint mondta, a Kaláka Versudvarban az idén 50 éves zenekar jubileumi koncertje zárja a programok sorát, de Harcsa Veronikának is lesz saját udvara, a magyar dzsessz legjelesebb képviselőivel és nemzetközi produkciókkal.

A kapolcsi Panoráma Színpadról szólva kiemelte Alice Francis, a Kosheen, Amber Run és a Boban Markovic Orkestar fellépését, a magyar zenekarok közül pedig a Quimby, a Hiperkarma és a Margaret Island koncertjét. Hozzátette: Szabó Balázs Bandája 10 éves jubileumi koncertet ad a Modern Art Orchestrával.

Mint hangsúlyozta, a koncertek mellett a fesztiválon filmes, képzőművészeti, irodalmi, színházi, újcirkuszi programokkal, kortárs táncelőadásokkal, valamint a Csodák Palotája és a Hagyományok Háza programjaival is találkozhat a közönség, a Művészetek Zöldje helyszínén pedig számos tudományos előadáson is részt vehetnek az érdeklődők.

(MTI)

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bunko_jobbos
2019. július 09. 14:04
Egyszer voltam csak, de meglepődtem, hogy milyen jó: sokkal olcsóbbak a jegyek, mert csak magyar fellépők vannak, nem mindenféle bemarketingelt "sztár". Nem volt ott sok külföldi, sőt, egyáltalán nem láttam olyat. A fesztiválok között elég jó. Akrtam még menni, de nekem vlahogy akkor mindig van programom.
AGab
2019. július 08. 13:48
(Véletlenül három r-rel írtátok az "Udvarral"-t.)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!