Kamupártos múltja van az ellenzék soproni jelöltjének

2019. augusztus 22. 09:10

Megfordult a Fidesz környékén, aztán egy kamupárttal próbált szerencsét, végül az MSZP-SZDSZ volt polgármesterét segítette az ellenzék magát függetlennek mondó soproni polgármesterjelöltje. Ha komolyan vesszük saját korábbi programját, el sem indulhatna a választáson.

2019. augusztus 22. 09:10
Kereki Gergő
Kereki Gergő

Bár Varga Norbert, a soproni ellenzéki pártok közös polgármesterjelöltje augusztus 15-i sajtótájékoztatóján független, civil jelöltként mutatta be magát, portálunk információi szerint Varga először a Fidesz és a polgári körök környékén fordult meg, később egy kamupàrt alapításába is belevágott, 2014-ben pedig az ellenzéki polgármesterjelölt, a korábban az MSZP-SZDSZ színeiben induló Walter Dezső kampányát támogatta.

A politológus végzettségű Varga először, még jóval 2010 előtt, a Fideszt környékezte meg. Részese volt például az Orbán Viktor által a 2002-es választási vereséget követően életre hívott polgári körök mozgalomnak is, de a Fideszen belül komolyabb pozícióhoz sosem jutott.

Fidesz, Nemzedékek Műhelye Párt, majd egy korábbi MSZP-SZDSZ-es polgármester támogatása

Varga 2013-ban már egy saját párt létrehozásával vetette észre magát, kezdeményezéséről a Kisalföld is beszámolt. A Nemzedékek Műhelye Pártot megalapító Varga akkor arról beszélt, hogy „ha elképzeléseik pozitív visszhangra találnak és igény lesz a munkájukra, a választásokon is indul a Nemzedékek Műhelye Párt”. A párt nevében nyilatkozó Varga a pártpolitika ellen szólalt fel: egy sokszereplős demokratikus világ megteremtése a céljuk, szükségesnek tartják a pártpolitika befolyásának visszaszorítását – jelentette ki 2013-ban.

A mostanában

A párt elnöke egy 2014-es elszámolás szerint maga Varga Norbert volt. A pártnak egyébként 2013-ban 22 ezer forint tagdíjbevétele volt, ez volt minden forrásuk. A budapesti bejegyzésű párt 2014 január 22-én Hegykőn feloszlatta magát. A feloszlatásról szóló nyilatkozatot Berki Imre párttitkár jegyezte.  

Az ügyészség a párt hivatalos megszüntetését 2018-ban kezdeményezte, mivel két egymást követő országgyűlési választáson sem tudtak elindulni. Vargáék pártját az ügyészség listája nyomán számos országos médium csak „kamupártként” emlegette. A pártot a Hivatalos Értesítő szerint 2019. február 14-én szüntette meg a bíróság.

A polgàri köröket, valamint Nemzedékek Műhelye Pártot is megjáró Varga 2014-ben már a soproni ellenzék jelöltjét, a korábban az MSZP-SZDSZ támogatásával polgármesterként tevékenykedő Walter Dezső kampányát segítette. 

Érdekesség, hogy

Vargáék korábbi programja szerint ugyanis egyrészt a pártokat ki kellene tenni az önkormányzatokból, másrészt a polgármesterjelöltséget legalább egyéves állandó helyben lakáshoz kellene kötni, ez utóbbi feltételt a Hegykőn élő Varga nem teljesíti.

Összesen 56 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
robipecs
2019. augusztus 22. 17:21
Én még jó 10 évvel ezelőttről ismerem az urat, nála írtam az első szakdolgozatomat is - kettős állampolgárság, státusztörvény témában. Akkor inkább KDNP-snek tűnt, és csak másodsorban fideszesnek. De a lényeg, hogy nagyon pozitív véleményem volt róla. De, hogy Walter Dezsővel, hogy a fenébe volt képes összeállni, ez megdöbbentő. Utóbbi nem egy poztív hős, még a szocik között sem.
nyugalom
2019. augusztus 22. 14:41
Tenyérbemászó!
Kanóc
2019. augusztus 22. 12:38
Ne vergődjél, hülyegyerek.
matematikus
2019. augusztus 22. 12:03
Mint a cikkből is kiderül, az említett párt nem kamupárt. Nem az a kamupárt, ami nem szerez komoly ismertséget. Hanem az, ami nem is igazán próbál ismertséget szerezni, hanem pénzszerzésért vagy egyéb haszonszerzés érdekében hoznak létre. Ami népszerű volt, miután a Fidesz - felmérve, hogy ezek a pártok több ellenzéki, mint fideszes szavazatot vesznek el - szándékosan felkínált ilyen kis- és nagykapukat. (Csak az Együtt-től sikerült visszaszerezni a százmilliós kampánytámogatást...)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!