A Betyársereggel vonatozik a Mi Hazánk

2019. október 01. 13:43

Tapasztalatszerző utazásokat kezd a párt a MÁV, szerintük közbiztonságilag aggályos vonalain.

2019. október 01. 13:43

A Toroczkai László által elnökölt párt az elmúlt hetekben tett ígéretet arra, hogy a MÁV kelet felé tartó nemzetközi járatain fognak akciósorozatot indítani.

Toroczkai akkor úgy fogalmazott, hogy megmutatják, hogy „milyen nyugalom lesz majd azon a vonatszerelvényen”. Ezzel kapcsolatban a párt honlapján azt írták: „Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke és a Betyársereg megkezdte a megígért »tapasztalatszerző utazásokat« a MÁV járatain, hogy az állami vasúttársaság rendbetételét célzó akciósorozat keretében a vasúti dolgozók és az utazóközönség biztonságáért tegyenek.

Toroczkai úgy fogalmazott, hogy „az elmúlt években a kalauzok és az utazó közönség elleni támadások megszaporodtak”. Hozzátette, hogy a támadások szempontjából a legérintettebb szakaszon, a Nyíregyháza-Szolnok-Cegléd vonalon tartanak először „tapasztalatszerző utazást”.

A Mi Hazánk elnöke elmondta, hogy egészen addig fognak a Betyársereggel együtt ilyen utazásokat tartani, amíg vissza nem állítják a „professzionális vasútőrséget”.

Összesen 53 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
BőröndÖdön
2019. október 02. 20:58
Szarházi újnácik...:(
EMM195
2019. október 02. 10:35
Hajrá! Nincs olyan fegyelmezés, ami rá ne férne az adott vonalakon utazókra.
Pala28
2019. október 02. 06:03
Egy kiránduló csoportnak elmegy. Torockaiék semmivel sem tudnak már azonosulni, csak a lé a tét. Megfeslett már a szélsőjobbos eszme, annyi szent. Még a Jobbik és a Magyar Gárda kombó jó volt, ez meg már vicc és szánalom.
áfonya
2019. október 02. 04:51
Torockai mindig akkor kavar akciózik amikor az országunkra Brüsszelből nyomás fokozódik szinte egyszerre a gyurcsány-dobrev klánnal egy időben.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!