Palkovics: Vállalkozóbarát környezetet alakítunk ki a magyar kkv-k számára

2019. október 21. 17:03

A hazai kkv-k tevékenységének erősítésére jelentős források állnak rendelkezésre 2019-ben, összesen 175,15 milliárd forint – hangsúlyozta a miniszter.

2019. október 21. 17:03

Vállalkozóbarát szabályozási és adózási környezetet alakítunk ki a magyar kis- és közepes vállalkozások (kkv-k) számára – hangsúlyozta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter hétfőn Budapesten, a Kárpát EXPOrt elnevezésű Kárpát-medencei Gazdasági Konferencián és Kiállításon.

Kiemelte: erősíteni kell a magyar kis- és közepes cégek innovációs tevékenységét és a digitalizációhoz kapcsolódó teljesítményét, ehhez a kormány még inkább javítja a vállalkozások üzleti környezetét.

Nagyon fontos, hogy a hazai és határon túli, Kárpát-medencei, elsősorban magyarok lakta térségekben működő cégek és egyetemek, oktatási intézmények együttműködése tovább erősödjön a jövőben – mondta Palkovics László újságíróknak a konferencián elmondott beszédét követően.

Az innovációs és technológiai miniszter előadásában elmondta: a magyar gazdaság összességében nagyon jól teljesít, ezt a GDP idei első féléves bővülése is bizonyítja, az egész éves gazdasági növekedésre vonatkozó várakozások is biztatóak, a kkv-k teljesítményét azonban javítani kell.

Megjegyezte, hogy miközben a hazai kkv-knál dolgozik a magyarországi foglalkoztatottak kétharmada, addig a Magyarországon megtermelt hozzáadott értéknek alig több mint felét állítják elő a kis- és közepes cégek. A hazai vállalkozások számára 2010 óta nagymértékben javult az üzleti környezet, jelentősen csökkent például a kkv-k adóterhelése – mutatott rá a  miniszter. Jelezte: 2010 óta a magyar GDP mintegy 24 százalékkal bővült, a kkv-k exportja 45 százalékkal emelkedett.

A magyarországi kis- és közepes cégek áru- és szolgáltatás-kivitelét tovább kell javítani, bővíteni, ösztönözni kell őket, hogy a nemzetközi piacra is kilépjenek. Ebben segítheti ezeket a vállalkozásokat a kormány magyar multikat támogató programja, mert a kkv-k egy-egy nagyobb magyar vállalat beszállító hálózatához kapcsolódva kiléphetnek a nemzetközi színtérre – fejtette ki.

Hozzátette: a hazai kkv-k tevékenységének erősítésére jelentős források állnak rendelkezésre 2019-ben, összesen 175,15 milliárd forint, amiből 98,45 milliárd forint vissza nem térítendő pénzösszeg. A miniszter arról is szólt, hogy az is nagymértékben javítaná, növelhetné a kis cégek eredményességét, versenyképességét, ha a mostaninál jobban bekapcsolódnának a szakképzés folyamatába és a felnőttképzésbe. Erősíteni kell a jövőben a hazai kkv-k és egyetemek együttműködését, esetleg közös gazdasági programokat is ki lehetne dolgozni.

Palkovics László az MTI-nek elmondta: a határon túli együttműködést javíthatja a jövőben, ha az ország nagyvárosaiban, például Győrben, Miskolcon, Debrecenben, Zalaegerszegen, Pécsen vagy Szegeden működő egyetemek, illetve felső oktatási intézmények kiterjesztenék tudományos, oktatási illetve innovációs tevékenységüket a határon túli magyarok lakta területekre is.

A CED Közép-Európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. és a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség a Külgazdasági és Külügyminisztérium szakmai támogatásával harmadik alkalommal rendezte meg a Kárpát-medencei gazdasági konferenciát és kiállítást, ahol mintegy 300 magyarországi és határon túli vállalkozás mutatkozik be a meghívott regionális és nemzetközi disztribútorok, nagykereskedők, viszonteladók előtt. A mintegy 2000 látogatónak lehetősége nyílik a közvetlen kapcsolatfelvételre, üzleti tárgyalások lefolytatására az állami és szakmai szervezetekkel, és a regionális gazdasági élet szereplőivel.

(MTI)

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
riofolta
2019. október 22. 11:07
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
Gregorius
2019. október 21. 20:16
Vagy húsz éve hallom azt, hogy a magyar kkv-ket segíteni kell és vállalkozóbarát környezetet kell kialakítani. Az igazi baj az, hogy még a középvállalataink közül is kevés merészkedik az Unió területére, inkább bedolgoznak a multiknak.
zakar zoltán béla
2019. október 21. 19:14
Te még mindig itt hazudozol???!!!
19.10.13-tól Fidesz agónia full HD
2019. október 21. 17:37
Hatalmas hitelt vettek vettek fel Tarlósék, Budapest adóssága 80 milliárd fölött van: https://rd.hirkereso.hu/rd/33066853?partner=android
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!