Maruzsa: Ingyenes felvételi felkészítő program indul

2019. november 27. 12:57

A heti kétórás, csoportos felkészítők 2020. január második hetében kezdődnek, és április 30-ig tartanak.

2019. november 27. 12:57

Irány az egyetem 2020! elnevezéssel ingyenes felvételi felkészítő programot indít az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelési államtitkársága, a Klebelsberg Központ és a Magyar Rektori Konferencia. Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár szerdai budapesti sajtótájékoztatón elmondta: a programmal az érettségivel már rendelkező, a felsőoktatásba jelentkezni kívánó diákoknak szeretnének segíteni, akik a köznevelés rendszeréből már kiléptek.   

Kifejtette: 2020-ban változnak a felvételi követelmények, és az emelt szintű érettségi kiemelt szerepet játszik a jövőben, egy tárgyból kötelező lesz letenni. A kormány célja az volt 2014-ben, amikor a felvételi szabályokat módosította, hogy a fiatalok minél felkészültebben kerüljenek be az egyetemekre – hangsúlyozta.

Kiemelte: az a tapasztalat, amelyet felmérések is alátámasztanak, hogy a felsőoktatásba emelt szintű érettségivel belépő hallgatók sikeresebbek tanulmányaik során, illetve kevésbé morzsolódnak le. Egy ilyen módosítás ugyanakkor felelősséggel is jár – hívta fel a figyelmet, hozzátéve: a köznevelési intézményekben a tanulók felkészítése már az új szabályoknak megfelelően zajlott. Ugyanakkor a tárca érzékelte, hogy van egy olyan jelentkezői kör, amely már „nincs a rendszerben”, mert több éve érettségizett. Úgy számolnak, hogy a programon keresztül több ezer diáknak tudnak majd segíteni a felkészülésben – jelezte az államtitkár.

Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke hozzátette: délután szervezik a programokat, amelyeket olyan pedagógusok tartanak, akik a középiskolásokat is felkészítik az emelt szintű érettségire. Mintegy 50-60 intézmény indít várhatóan ilyen tanfolyamot, a jelentkezők számától függően. A programra minden nagykorú, cselekvőképes, tanulói jogviszonnyal nem rendelkező, gimnáziumi érettségit december 31. előtt szerzett magyar állampolgár jelentkezhet, aki emelt szintű érettségi szeretne tenni a 2020 május-júniusi vizsgaidőszakban. 

Minden megyében szerveznek emelt szintű érettségire felkészítő tanfolyamokat magyar nyelv és irodalomból, matematikából, történelemből, angolból, németből, fizikából, biológiából, kémiából vagy földrajzból. A heti kétórás, csoportos felkészítők 2020. január második hetében kezdődnek, és április 30-ig tartanak. A csoportok minimális létszáma 8 fő, ha ezt nem éri el a jelentkezők száma, akkor a szervező intézmény és fenntartó dönti el, hogy elindítják-e a felkészítőt.

Jelentkezni a név, választott tárgy és a település megadásával 2019. december 3. és 2020. január 10. között lehet a http:/kk.gov.hu oldalon található elérhetőségeken. A részvétel ingyenes, de a jelentkezőnek írásban vállalnia kell, hogy az általa előzetesen megjelölt felkészítőn részt vesz.

(MTI)

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
todemo
2019. november 29. 04:47
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
siochanty
2019. november 28. 03:59
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
padeter
2019. november 27. 18:20
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!